Andromeda Black

Andromeda egy igazán bájos, mosolygós lány. A Black család egyik varázshasználó képviselője, ám rokonaival ellentétben ő sokkal vidámabb, sokkal élénkebb. Sokkal több fantázia, sokkal több kalandvágy szorult belé. Ösztönösen vonzza az új, a kalandszellem. Vágyat érez az ismeretlenre. Szereti a muglikat vizsgálni. Ám magányosabb lélek. Alighanem senkit nem enged igazán közel magához. A csalódások, amik fiatal korában érték, nem eresztik el.
Látványosan magányos. Szereti az egyedüllétet. Minduntalan sétál a kastély körül. Szeret nosztalgiázni. Titkon az vágyálma, hogy ott taníthasson, mégsem szeretné lekötelezni magát.

Barna haj, sötét íriszek, keskeny arc, sápadt bőr. Általában sötét, vagy kék ruhákat visel. Naturalista, nem hord kirívó dolgokat. Megjelenése kifogástalan. Szépsége páratlan. Nem használja vonzerejét. Hisz benne, hogy az igazi szeret megtalálja őt külsőségek nélkül...

Andromeda a hideg ablaküvegnek nyomta az orrát, úgy nézte az új elsősöket. Sötétedés után érkeztek; rozoga csónakokkal, apró lámpásokkal közelítették meg a tavon a kastélyt. Az öreg úr kíséri őket. Háza a domb túloldalán van. A lépcső ablakából pont a tóra lehet látni. A lépcsőn találkoznak először. Térdig gázolt a perjefűben, zöld, retkes a talárja, amikor majdnem hasra esik Andromeda alakjában.
- Bocsánat! - ugrott fel az apró, rémült Black lány.
A fiú nem felelt: dörzsölte a karját, leporolta sötét köpenyét, majd nagyra nyitott, meredt szemmel nézte a lányt. Meda most először zavartan pillantott a sötét, kicsit zihált fiúra.
- Semmi, semmi baj. Én voltam béna... - dadogta a mardekáros fiú, majd megdermedve fürkészte a lány kósza tincseit, miközben a hold beragyogta mind a tizenhét árnyalatát annak barna zuhatagának. Andromeda arcán mosoly burjánzott, a fiú ajkai szintén ívbe görbültek, mikor az hirtelen előre zökkent. Egy új, ismeretlen kéz tapadt a vállára, indulatosan utat törve magának.
- Mit álldogálsz itt? Megbolondultál? - nevetett fel egy tej-szőke hajú, kissé sápadt bőrű, kerek arcú gyerek. Megesküdött volna rá, hogy sem a fekete, sem a kissé köpcös fiút nem látta még korábban. De be kellett vallania magának, hogy sosem volt igazán az a barátkozós típus. Végezetül megegyezett magával, hogy a fél iskolát nem ismeri.
- Gyere már! - kiabált a szöszke srác és magával ragadta a sötét fiút. Annak tekintete leválaszthatatlanul a Black lány íriszeiben kutatott, mintha azt várta volna, hogy marasztalja majd, de ő nem tette. Nem tett ilyet. Bárki is volt a fiú, nem érdemes Andromeda figyelmére. Akkor sem, ha olybá tűnik, hogy az érdeklődés rettentően kölcsönös kettejük között.

- Előlük bujkálsz? – fordult meg riadtan a Black lány.
Ismét a sötét tekintetű fiú. Az a fiú, akivel a lépcsőn botlott össze. Az a különös fiú, akit nem tud kiverni a fejéből. És ez nagy szó.
- Nem bujkálok. - zavartan lesütötte szemeit Andromeda, miközben ujjaival babrált. Ő sohasem volt a megfutamodó, gyáva lány. Mindig talpraesetten, határozottan lépett fel. Mi oka lett volna arra, hogy bárki elől is bujkáljon?
- Hát akkor mit csinálsz? - mozdult közelebb a fiú.
- Bujkálok. - zavarba ejtő bűbájjal a hangjával mondta a lány, majd elfordult a kíváncsi, ám már inkább vigyorgó fiútól és a domb tető felé indult, lassú léptekkel. Andromeda nem tartozott a többi diák közé, sosem érezte úgy, hogy bármelyik klikkben otthonra lelhetne, így inkább magányosan töltötte a szabad óráit.
- Mi elől? - lépett mellé hirtelen a fiú.
A Black lány hitetlen tekintettel torpant meg, majd köhintett.
- A társaság elől... - elfordította tekintetét és egy része rettentően bánta, amiért ezt hangosan szavakba formálta.
- Akkor valamit rosszul csinálsz.
Hullámzik a szélben a hangatenger.


- A szüleim azt mondják, kuka vagy.
A kastély harmadik emeletei folyosójáról nyílt egy nyitott szárny rész. Ott üldögélt Andromeda és a fiú minden nap, mindig pontban hat órakor.
- És hiszel nekik? - villant fel a lány arcán egy sötét mosoly.
- Nem, nem, dehogy. - rázta fejét a fiú.
- Miért állsz velem szóba? - pillantott rá a lány érdeklődve.
Tudta, hogy a kastélyban sokan hóbortos, ostobaként tekintenek rá. A Black-család egyik fekete foltja. Egy lesajnáló pillantás a válasz: nyilvánvalóan, Meda.
A fiú fészkelődni kezd, és próbálja szóra bírni Andromeda-t. Ez sosem egyszerű feladat, titkok, izgalmak, a kastélyban suttogva elmondott dolgok kellenek.
- Azt is mondják, hogy ketyós vagy.
A mardekáros fiú a szeme sarkából lesi az újabb reakciót, de a másik ezúttal mintha nem is hallotta volna őt. A szemei egy láthatatlan pontot néznek magasan felettük, talán a felhők között.


- Nem barátkozhatsz vele! Rossz hírneve van és egyébként is valami zűr van a fejében! – hüppögte a szőke köpcös, akinek a neve így utólag kiderült; Anthony.
A fiú arcára kiülő gesztus egyértelműen tükrözi a képet, most aztán jó kis fejmosásra számíthat otthon.
Andromeda a lépcsőfordulóban kitornyosuló oszlop mögül csak sztoikus nyugalommal szemléli a párbeszédet.
- Tehát nem barátkozhatsz vele...  – közli, mintha ez olyan természetes lenne, hogy a sötét tekintetű fiúnak is igazán eszébe juthatott volna.
- Nem is ismered!
- Pontosan. – mosolyog ravaszul a szöszke.
A fekete értetlenül mered rá.
- Egyrészt, bolond. Másrészt, apádék nem fognak örülni, hogy ha megtudják, hogy pont ezzel a rossz hírnevű lánnyal próbálkozol. Márpedig megtudják. Igazából már tudják. - a fekete hajú fiú arca elsápad - Talán a suli-záró bálra elhívhatnál valaki mást, hogy a szidásról meg is feledkezzenek. Az erősebb hatás elve. - a szőke vígan kacarászik, míg jól láthatóan a fekete fiú elmélyült gondolkozásba kezd.
Andromeda neki támaszkodik az oszlopnak. Mélyen magába szívja a levegőt. Játszik a benn tartott levegővel, végül felrohan a lépcsőn.

Pár évvel később*

Andromeda hazatért a világ körüli utazásról, amiben részt vett. Már rutinszerűen megtalálta a lakosztályába vezető rejtett ajtót az egyik pincebeli, sötét folyosószakaszban. A megfelelő kőhöz érintette a kezét, a mágiája felbizsergett, majd az arra beállított védelem engedett. Bár az edzéseken kívül más ok nem húzódott meg a mögött, hogy bejáratos volt a sötét varázslatok kivédése mester magán szférájába, mégis furcsa büszkeséggel töltötte el, hogy ő maga az egyetlen ember, aki beléphet kérés nélkül, s ezt elmondhatja magáról. A szülei elől gyakran menekült. Képtelen volt elfogadni, hogy azok nem viselik jól a lézengéseit. Szüksége volt még kalandokra a robotolás előtt, úgy érezte, még jócskán várnak rá izgalmak.

Az utazásban azonban nem volt ideje a varázslatokkal foglalkozni, így sokat felejtett. Szüksége volt egy tanárra, aki magán órákat adhat neki. Ezért döntött úgy, hogy szabadidejében megedzi varázserejét és újra ropogtatni fogja ujjai között pálcáját.

ELFOGADVA!

Igazán aranyos, érdekes karakternek tűnsz, kíváncsi vagyok mit tartogat számodra a játéktér, és te a játéktérnek. Bízom benne, hogy előbb - utóbb mi is találkozunk rajta. Sipirc a többiek közé, már nagyon várnak!