Bellatrix Black

Aki ismeri Narcissát – és hát ki ne ismerné -, annak nem okoz túl nagy meglepetést, hogy Bella nem is kicsit hasonlít rá. Nem, ő nem áhítozik királynő szerepre, ennek ellenére megválogatja, kivel áll szóba. Alapjáraton hűvös, távolságtartó, és még a kisugárzásában is van valami, ami óva inti az idegeneket attól, hogy csak úgy a közelébe kerüljenek.

Mosolyogni ritkán látni, az nem szokása, valójában egyedül a családja társaságában volt képes elengedni magát, de mióta a balhé van, ott sem. Szó szerint a pályára menekül, legtöbbször, seprűn, ütővel a kezében püföl egy gurkót, vagy csak úgy röpköd, hogy kezdjen valamit a benne zajló feszültséggel.

Szó, mi szó, nehezen viseli, hogy voltaképp ketté kell szakadnia. Folyton őrlődik, talán ezért hihetik azt, hogy álomvilágba menekült. Persze túl büszke ahhoz, hogy bárkinek is beszéljen a problémáiról, sőt… voltaképp nagyon ellenséges tud lenni, ha valaki olyas valamit akar tudni, amihez semmi köze.

Hidegvérűnek semmiképp nem mondható, sőt.. . talán az egyik leglobbanékonyabb teremtése Black családnak, sokszor előbb nyúl pálcához, mintsem kérdezne, és ha az agyát ellepi a vörös köd, a nemek között sem válogat.

Szenvedélye a kviddics, ép ezért, ha arról van szó, semmit nem vesz félvállról, talán még keményebben is eddz társainál. Eltökélt szándéka, ha kijárja a sulit, leigazol az egyik csapathoz, de hát addig még sok víz lefolyik ugye.

Nehezen, vagy egyáltalán nem mutatja ki az érzelmeit, ettől függetlenül, ha a családjáról van szó, kérés nélkül tűzbe tenné értük a kezét. Lehet rá számítani, de azt senki ne várja el tőle, hogy ő maga ajánlja fel a segítségét. Ép ezért se küld el senkit, aki jelent is számára valamit, ugyanakkor a társaságukat se keresi, ahhoz túlontúl magának való. Persze egy jó balhéra bármikor vevő, ahogy egy sörre is a faluban.

Ahogy az erkélyen ülve meglátja az első vendégáradatot, vág egy stílusos grimaszt. Egy újabb Black féle össznépi eszmecsere, amihez az utóbbi időben a legkevesebb kedve van, s minduntalan csak a kibúvókat keresi. Persze a legtöbbször nem ússza meg, ahogy ma sem, hiába tudja, mi lesz mindennek a vége. Narcissa drasztikus döntése óta, ugyanaz a forgatókönyv, amiből már nagyon elege van.

Nagyot sóhajtva pattan le helyéről, majd végignézve magán, lazán vállat von, és csigatempóban halad le a lépcsőn, egyenként üdvözölve a népet. Köszönésen kívül, mást senkinek nem mond, épp csak Siriussal néz egy kis ideig farkasszemet, némán közölve vele, ha most sem moderálja magát, mínusz egy végtaggal fog hazatérni.

Nem az a bőbeszédű típus, mait szerencsére az itt lévők már megszoktak. Na, de ha kviddicsről van szó, hamar megered a nyelve, most is lelkesen ecseteli nagybátyának, hogy idén megküzd a csapatkapitány posztért, lévén elődje elhagyta a sulit, és teljesen kordában tudná tartani a csapatot. Az a magabiztosság, mai a hangjában cseng, még nagybátya elismerő pillantását is elnyeri, viszont talán ő az egyetlen, aki ténylegesen tisztában van vele, Bellának ez mennyit jelent, elvégre ő volt az is, aki annak idején győzködte, hogy próbálja meg.

A mardekáros máig hálás neki, hisz a seprűn ülve, ütővel a kezében érzi csak igazán azt, hogy igen, ez ő. Ehhez hozzátartozik, hogy semmilyen plusszal nem rendelkezik, amivel a népes rokonságában élők némelyike, de ezt nem is bánja. Sose irigykedett, sose áhítozott arra, hogy bármiben is jobb legyen másoknál.

Mire újra észbe kap, már az asztalnál ül a díszes társasággal karöltve, s újfent az a helyzet, mai mostanában mindig. Narcissa emelt fővel belibben, hangosan, jól artikuláltan köszönöm, még egy viszonylag kedves mosolyt is megereszt, Bella meg újra elgondolkozik azon, vajon ő merre járt, mikor ezt a fajta karizmát osztogatták?

Nem mintha neki nem lenne meg a sajátja, sőt, azért ő barnaságát se kell félteni, de valamilyen szinten mindig is irigykedett emiatt nővérére, noha ezt saját magának se vallaná be. Azzal azért tisztában van, ő hiába is áhítozna a királynő titulusra, benne nincs meg az a valami. Persze álszentség lenne azt állítani, hogy a fiatalabbik Black lány maga a patyolat, ő is kiharcolt magának némi tiszteletet, csupán az ő mosolya nem a felsőbbrendűségről árulkodik, nem… az ő mosolyát látva, jobb, ha menekülőre fogod, hisz arról lerí, innentől a dolgok nem vesznek jó fordulatot.

A káosz percek múlva ki is robban, amit ő csak unottan hallgat. Nem egyszer elhangzott szitkok, sértések kelnek útjukra újra, most viszont apjuk szavaira, még ő maga is felkapja a fejét. Noha Cissa elég jól tűri apja kijelentését, miszerint nem hajlandó vele egy asztalnál enni, Bella azért látja azt az aprócska rezdülést, mit egy rideg mosoly követ. Végig nézi, ahogy nővére hátat fordít, majd kecsesen indul ki az étkezőből.

Egyszerre állnak fel Siriussal, a srác el is kapja a karját, s mikor rápillant, csupán a tekintetével marasztalja, ellenben a mardekáros megrázza a fejét, majd egyenesen apja szemébe néz, de olyan lesajnálóan, hogy még az se tudná szebben, aki évek óta gyakorolja a tükör előtt.

- Element az étvágyam – hangja olyan rideg, mint nővére mosolya, s bár az ő járása nem olyan kecses, mint a szőkeségé, érzi a pillantásokat, amik végig követik, mígnem el nem hagyja azt az átkozott asztalt, s megy ki az udvarra, a seprűjére.

ELFOGADVA!

Újabb Black, egyre izgalmasabb a helyzet. Házad nem meglepő gondolom, hogy: MARDEKÁR! Játékra fel!