A mai nap igazán unalmasan telt. A mai órákban nem volt semmi izgalom, és az idő is valahogy rányomta a kedvemre a bélyegét. Borús, esős volt végig az ég, olyan álmosító idő, amikor legszívesebben mindenki egész nap csak az ágyban heverészne, egy jó könyvvel és egy gőzölgő bögre finom teával. De nem. Az ember lányának kötelességei vannak. Hiába nincs kedve, ugyanúgy be kell mennie átváltoztatástanra, ugyanúgy gyakorolnia kell a nehéz varázsigéket, és ugyanúgy meg kell látogatnia a többi órát is, akármennyire is nincs kedve. Mintha valami betegség is bujkálna bennem, napok óta ilyen kedvtelen vagyok. Talán nem tett jót, hogy képes voltam órákig kint állni múltkor az esőben, csak azért, hogy lekönyörögjem a baglyomat a fáról, mert féltem, hogy valami baja esik, hiszen még csak tavaly kaptam… Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme volt, mert csak engem szívatott. Ez az egyik fő szórakozása.
Szóval összegezve, nem vagyok a legjobb passzban, de igyekszem kihozni magamból a legtöbbet. Nem érdekel, hogy kapar a torkom, ahogy az sem, hogy mennyire nincs kedvem tulajdonképpen semmihez. Ez az attitűd akkor kezd el változni, amikor végre túl vagyunk a nap nagy részén, és már a házifeladatok többségén is átrágtam magam, mert rájövök, hogy ma bájitaltan továbbképzésem lesz! Na, ez feldobja a napomat. Mindig is imádtam a bájitaltant, szerettem kutyulni, keverni, figyelmesen adagolni a hozzávalókat, hogy létrehozzak egy bájitalt, ami egy csomó mindent megváltoztathat. Ma a rendes órarendemben nem volt benne az óra, így most kifejezetten csak örülni tudok, hiszen általában mindig ez a nap fénypontja. Még az sem töri le a kedvemet, hogy még mindig kapar a torkom, mivel ez hamar megoldható, főleg ha a szobatársam Dore, aki amúgy is gyógyítónak készül. Ráadásul vele együtt lesz ez a továbbképzés, úgyhogy ez csak még feljebb lendíti a lelkesedésemet, ami eddig valahol a mardekárosok pincéjében volt eldugva valahol.
Be is csukom az éppen aktuálisan olvasott könyvet, és tettre készen pattanok fel a helyemről, majd rohanok fel a hálókörletbe, Dore-t keresve. Mintha utoljára azt láttam volna, hogy odament. Nem is tévedtem, valóban itt találom. - Szia! – Köszönök rá széles mosollyal, közben keresni kezdem a bájitalos könyvemet. - Lassan indulhatunk is a továbbképzésre, ha jól értelmeztem az időt. – Pillantok az órára, majd elégedetten bólintok, mikor látom, hogy igazam van. - Mielőtt elindulnánk viszont szeretnék tőled kérni egy szívességet. Valami megfázás féle kerülget, de e miatt nem akarok lemenni a gyengélkedőre. Van valamid, amivel helyrehozható a torkom? – Nézek rá kérlelően. Ha megkapom a kívánt segítséget, akkor hálásan rámosolygok és át is ölelem hálám jeléül, csak utána ragadom meg a könyvemet és indulok el, remélhetőleg vele, egyenesen Greyson professzorhoz. Látszik rajtam, hogy tényleg nagyon szeretem ezt a tantárgyat, ugyanis csillognak a szemeim és olyan gyorsan haladok, mintha valami üldözne, pedig erről szó sincs. Ha Dore nem lassít le, akkor igen hamar odaérünk a professzor irodájához, én pedig habozás nélkül be is kopogtatok az ajtón, továbbra is szorongatva a kezemben a könyvet.
Egész nap csak egy dologra tudtam gondolni, édesanyám levelére, melyben arról értesített, hogy ma Roxmortsba látogat, mivel meg akarja velem beszélni az elmúlt néhány nap történéseit. Minden órán gépiesen jegyzeteltem, cseverésző barátaim körében mindössze bólogatásokra futotta, mikor pedig elérkezett a találkozó ideje választás elé kerültem: Lemenjek e a faluba a nőhöz, aki ennyi éven át hazudott nekem, aki titokban tartotta előttem apám kilétét s, aki miatt most olyannyira egyedül érzem magam, vagy maradjak a kastélyban, megkímélve magam még több mesétől, még több hamis magyarázattól? Végül arra jutottam, nem akarom őt látni. Annyi éven át vártam valamiféle magyarázatra, hogy miért nincs édesapám, miért élek csonka családban, mikor mindenki más a közvetlen környezetemben boldog, nagy családból való, ő azonban megtagadta tőlem a válaszokat, hát most már tartsa is meg magának. Eljátszotta az esélyt, hogy őszinte legyen hozzám, most már egyetlen szavát nem sok, annyit sem volnék képes elhinni. Sőt… Ezekkel a gondolatokkal fordultam hát vissza a kastély kapujából, és mentem fel a hálókörletünkbe, ahol, hogy valamennyire képes legyek elterelni a figyelmemet elővettem az egyik kedvenc könyvemet és olvasni kezdtem.
Őszintén megvallva a leghalványabb sejtelmem sincs arról, mennyi idő telhetett el így, percek, órák, vagy csak néhány röpke másodperc, olyannyira belevesztem a sorokba, ebben láttam ugyanis az egyetlen menekülési lehetőséget a rút valóság elől. Mr. Darcy birtokán kószálok Pemberleyben, Mr. És Mrs. Gardiner társaságában, követem a kulcsárnőt, aki körbevezet minket a hatalmas házban, aminek minden egyes apró kis részlete Fitzwilliam ízlését tükrözi vissza. A falakon egytől – egyig a felmenők portréi díszelegnek, előttük mellszobrok, arcképek sorakoznak, utóbbiak vitrinekben. Kíváncsi tekintettel fürkészem végig valamennyit, míg nem egyszer csak megakad a tekintetem a képén, az Ő kicsinyített másán, s ekkor megtorpanok. Szép ember, való igaz, bolond is volnék, ha tagadnám…
Ahogy közelebb hajolok, hogy alaposabban is szemügyre vehessem a képet, úgy rajzolódik ki előttem még inkább az a tökéletes arc, a határozott, mégis kissé arrogáns tekintett, a zabolátlan tincsek és…. - Urham égh! – csapom össze a könyvet mihelyst ráeszmélek arra, kit láttam magam előtt a képen. Perselus… - Áthokverthe bhájkevherő! Mhég ilyenkhor shem ’ágy békhét nekem! – bosszúsan teszem félre a könyvet az éjjeliszekrényemre, épp abban a percben, mikor kivágódik az ajtó, és besiet rajta Liz.
- Szia. Ighen, ighen. – kelek is fel. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma még bárhova is mennem kell, de szerencsére itt van nekem Lizzy, aki észhez térít ebből a fura napból. Magamhoz veszem a könyvemet, ám mielőtt még elindulhatnék a lány megállít egy kérdéssel, amin el kell gondolkodnom. - Ázht iszem ighen. – lépek a ládikámhoz és keresgélni kezdek benne. – Úgy emlékszhem fhőzthem. – némi kutatás és végül meg is lelem a kis kék fiolát. - Thessék. – adom át, majd viszonzom az ölelését. Hamar el is indulunk, én pedig követem a lányt gyors léptekkel, így hamar meg is érkezünk. - Nhágyon lelkhes vhágy ma Liz. – mosolyodom el, majd várakozom míg kinyitják az ajtót.
A tantermet és a hozzá tartozó boszorkánykonyhát, sűrű füst lengi be, ahogy a cigaretta a szám szélén egyensúlyozik, nem tudom hányadikat szívom már, és nem érdekel különösebben az sem, hogy nem kifejezetten varázsló szokás ezzel károsítani magunkat, de túl sok munkám volt, amikor mugli körökbe kellett vegyülnöm, és rám ragadt ez a szokás. Vessenek meg érte, de ez van. Elmerültem nézegetek egy bájital receptet, és szokás szerint a tanári asztalomnál ülök, és amíg senki nincs itt, addig a lábaim az asztal szélén pihennek és a könyv az ölemben. Egy pulitzer pennának diktálok, hogy mi lesz a mai fakultatív óra anyaga. Nem is értem miért hirdettem ezt meg, és azt meg még inkább nem, hogy tanórán túli elfoglaltságként miért jelentkeztek erre diákok. Eszem megáll, de tényleg. Kb nulla jelentkezőre számítottam, pláne mivel a társaságom sem épp olyan hogy mindenkinek minden vágya legyen velem tölteni a szabad idejét. Nem vagyok épp a top one tanár az iskolában, van aki sokkal népszerűbb. Meg is értem, én sem épp a diákok iránti szeretetemről vagyok híres. Ellgondolkozok kicsit, gondolataim kicsaponganak, és a füst elterjed, mikor meghallom a kopogást. Leveszem a lábam az asztalról, és eloszlatom a füstöt, mintha sose lett volna, a csikket meg elnyomom a hamutartómban. - Szabad - adom meg a belépési engedélyt, és némi koncentrációt erőltetek magamra. Szokás szerint feketében, és sötétkék ingben fogadom a diákokat, ezt a két hölgyet akik nem riadtak el tőlem. - Nos, válasszanak üstöt. Remélem elolvasták az üzetben szereplő receptet, amit ma el kell készíteniük - szólalok meg, ahogy egy pálcaintéssel fényeket varázsolok, hogy ne ilyen vámpír barlang legyen, az elég akkor ha egyedül leszek majd. Megvárom a válaszokat, nem akarok őket sürgetni vagy siettetni, nem sietünk. Végül is, ez nem kötelező jellegű óra.
Az a bájital, amit Dore-tól kaptam, már-már szinte életmentő volt: miután megittam máris sokkal jobban éreztem magam. Én magam is el tudtam volna készíteni, ebben nem kételkedem, de az valószínűleg időbe telt volna, nekem pedig most azonnal volt rá szükségem, hogy a legjobb formámat tudjam hozni, a továbbképzésen. Főleg mivel az egyik kedvenc bájitalomat kell elkészítenünk. Nem hiába állok olyan lelkesen most az ajtó előtt, izgatottan várva azt, hogy végre beléphessek, és belekezdhessünk a munkába. - Ne csodálkozz, Dore, tudod, hogy mennyire imádom a bájitaltant. Legszívesebben a világ összes bájitalát megismerném és megcsinálnám, csak van, amelyik olyan nehéz, hogy ezen a szinten még nem tudnám elkészíteni. – Szomorkodok egy kicsit ezen a tényen, de aztán hamar visszatér a mosolyom, amikor meghallom, a bájitaltan tanár hangját. Már nyitok is be egyből, nagy lendülettel.
- Jó napot, Greyson professzor! – Köszöntöm a férfit, nagy és kedves mosollyal, energikusan. Tényleg csodát tett az a bájital, mintha minden fáradtságom és nyűgöm a múlté lenne, habár gyanítom ebben nagy szerepet játszik az is, hogy nemsokára beállhatok az egyik üst mögé és nekiállhatok a kotyvasztásnak. - Persze, hogy elolvastuk. Ugye Dore? – Pillantok a lányra, majd egy gyors mozdulattal be is állok a legközelebbi üst mögé. Felix Felicis. Nem a legkönnyebb bájital, de nem is az a nagyon, hű de nehéz kategória. Nekem tökéletesen megfelel, és ha jól sejtem a másik hollóhátas lánynak is. Mivel fejből tudom a receptet, annyiszor olvastam már, elő sem kell vennem a tankönyvemet, hogy megkeressem a megfelelő oldalt. Visszaemlékezem a memóriámba alaposan bevésődött receptre, majd magamnak bólintva elő is veszem az ashwinder tojást és a tormát.
A tormát elkezdem felaprítani, bár azt csak a tojás után kell belerakni az üstbe, de szeretem, ha a hozzávalók előre elő vannak készítve, így később, ha valamit azonnal bele kell tenni az üstbe, akkor nem fogom azzal elrontani, hogy eltökölöm az időt az aprítással, darabolással. Szép, egyenletes kockákra vágom a tormát, majd félretolom, és a tojással kezdek foglalkozni. - Greyson professzor van valami trükk, hogyan lehet az ashwinder tojást jobban feltörni? – Kérdezem kíváncsian. Meg tudnám csinálni, de mivel a tojás héja rendkívül törékeny, félő, hogy a héj is belemegy az üstbe. Eddig ezzel mindig meggyűlt a bajom, mert akaratlanul is mindig ment egy kicsi az üstbe, így pedig a bájital nem lesz tökéletes. Amíg várom a választ, el kezdem előkészíteni a többi hozzávalót is, a csillagvirág gumót, a Murtlapot, amit más néven tengeri kökörcsinnek is neveznek, a kakkukfű tinktúrát, az occamy tojáshéjat, és végezetül a bánat porát is.
Kezdőlap 
Szomb. Márc. 26, 2016 10:07 pm by 
Be is csukom az éppen aktuálisan olvasott könyvet, és tettre készen pattanok fel a helyemről, majd rohanok fel a hálókörletbe, Dore-t keresve. Mintha utoljára azt láttam volna, hogy odament. Nem is tévedtem, valóban itt találom. 
|| Outfit: 
