Negyedórás küzdelem a régi mahagónifa ládával, ami lassacskán az őrületbe kerget, és még mindig semmi. Nem, egyszerűen Merlinnek sem akar kinyílni, pedig szükségem lenne a belecsomagolt könyveimre egy házi dolgozathoz. Még csak egy hónapja vagyok itt a Roxfortban és igyekszem beilleszkedni, a lehető legkisebb feltűnést kelteni, már amilyet csak egy véla kelthet, kínos lenne hát azzal előhozakodni Kulkov professzornak, hogy azért nem tudtam elkészíteni a beadandóm, mert azaz átokverte ládikó egyszerűen nem volt képes kinyílni és így nem jutottam a könyveimhez. Azt hiszem, onnantól el is vágnám magam nála egy életre, arról már nem is beszélve, hogy erősíteném a sztereotípiát a vélák butaságáról. Nem, ezt egyszerűen nem hagyhatom, marad tehát, hogy sürgősen kitalálok valamit. De vajon mit? Számtalan bűbájjal próbálkoztam eddig is, amik régi zárak feltörésére szolgálnak, ám mivel nem azzal van a probléma, hanem magával a fedéllel, egyik sem bizonyult hatásosnak. Olyan, mintha be lenne ragadva, vagy mintha becsípett volna valamit, és azért akadna. - A frhanszba! – rúgok bele elkeseredetten minden bajom forrásába, mire az egyszer csak nagyot nyikkan, a fedél pedig elmozdul. - Mhi a… mhost komolyhan sák ennyi??? – idegesen túrok bele ezüst szőke tincseimbe, miközben egy picit beleharapok az alsó ajkamba, majd lehunyom a szemeimet és magamban elszámolok szépen tízig, hogy egy kicsit meg tudjak nyugodni. Szerencse, hogy ennek a kis közjátéknak épp egyetlen szemtanúja sem akadt, máskülönben biztosan nagyot nevetett volna rajtam az illető. - C'est la vie Dore. – sóhajtok néhány perccel később, majd kíváncsian térdelek le a ládika elé, hogy felkutassam a probléma okát.
Mohó kíváncsisággal vetem bele magam a tárgy felkutatásába, ami az imént olyan szépen kibabrált velem, szinte teljesen meg is feledkezve eredeti küldetésemről, a könyveim kiszabadításáról. Kezeim fürgén kutatnak a könyvek, pergamenek és füzetek között, olykor – olykor félresöpörve egy – egy tollat, ceruzát, levélpapírt, míg csak el nem jutok a célig, a láda fedelén lévő sarokvasakig, s rá nem lelek a bűnösre. Egy papírdarab ékelődött be a lehető legrosszabb helyre, az gátolta meg a nyitást. A rúgástól biztos elmozdult, ezért jártam sikerrel. Hmm. Kíváncsian igyekszem kihúzni a lapocskát, a lehető legóvatosabban, ám még így is leszakad a széléből egy darabka. Hupsz, remélem nem valami fontos. - Lhássuk – nézek rá, a következő pillanatban pedig szinte elakad a lélegzetem. Egy fénykép, egy ősrégi fénykép tárul a szemeim elé, amin jócskán otthagyta már a nyomát az idő vasfoga, mégis azonnal felismerem, hogy kit ábrázol… - Anya… - a képen még olyan fiatal, a húszas évei elején járhat. Boldogan mosolyog, miközben valaki átöleli őt. Bizonyosan férfi, látszik a ruháján, a kezén, ami anya köré kulcsolódik, ám az arcát kiégették a papírról. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, hiszen oly világos kivel ölelkezett, a férfival, akit sosem ismerhettem… az édesapámmal. Fojtogató gombóc keletkezik a torkomban, s már épp átadnám magam a sírásnak, mikor egyszer csak a lépcső felől sietős lábdobogás üti meg a füleimet, a következő pillanatban pedig kivágódik a szobánk ajtaja…
- Mhi a… ? – fordulok meg hirtelen, épp mikor egy elsős kislány esik be szó szerint az ajtón, szemmel láthatóan halálra rémülve. - Te vagy Dore ugye?? Dore Girard. - Igen én vhagyok… de… - Fel… fel kell menned a Csillagvizsgáló toronyba… - Mhisoda? Mhiért khellene? - Rodolphus Lestrange ott vár téged, most. - Áhzt se tudhom ki ő. - Kérlek, muszáj felmenned! - De’ogy mhegyek. Tilos és nhem ugrom egy szavhára. - Számított rá, hogy ezt mondod és azt üzeni, hogy, ha nem jelensz meg, akkor azt úgy veszi, hogy én hibáztam, nem végeztem el a rám bízott feladatot és keservesen megfizetek érte. - Sák a szhája jár… - Nem! Te nem ismered őt, nagyon gonosz… kérlek. Én nem csináltam semmi rosszat… félek. – szegény kislány pityeregni kezd, remegve a félelemtől, ez pedig különös képpen felháborít. Ki ez a barom, aki így terrorizálja a kicsiket, és mi a fenét akar tőlem? - Nyugodj mheg… felmegyhek… - csitítom vigasztalóan átölelve, s addig nem is mozdulok mellőle, míg meg nem nyugszik. Ezt követően a szobájába küldöm, én pedig idegesen indulok fel a csillagvizsgálóba, gondosan a kezem ügyében tartva a pálcámat, biztos, ami biztos.
Néhány perccel később már a toronyban is vagyok, a tekintetemmel pedig ezt a Lestranget keresem. - Ki vhágy te, és mhilyen alaphon therrorizálhod a kishiket? – szegezem neki egyből a kérdést indulatosan. - Mhit akharsz tőlem, ’ogy ide rhángattál? – nem értem ezt az egészet, ám ahhoz, hogy végül választ kaphassak a kérdéseimre jobb lesz egy kicsit megnyugodnom, máskülönben ismét elvesztem a fejem és… Nem, azt soha többé. - Hahllgatlak
Lehet egy hétköznap még ennél is unalmasabb? A klubhelység nem köt le, egyszerűen uralom az egészet, a leckéim készen, a jóslástant most írja nekem egy lelkes harmadikos, aki megteszi Rody bácsinak ezt a kis apróságot, hiszen fontos neki az ép egészsége, és a cuccai megléte. Micsoda gyümölcsöző kapcsolat ez, nem? Valamit valamiért. Azonban ez még nem minden. Fülembe jutott ugyanis, hogy apám félrelépésének gyümölcse, az iskola falain belül van. Egy féltestvér, el tudjátok ezt hinni? Rabastan mellé, még egy idióta rokon, vagy legalábbis ezt gondolom elsőre. Mert mi más lehetne egy véla nő gyermeke? Nem tartom sokra őket, nem tudom miért, talán mert nem okoztak bennem még pozitív csalódásokat, bár remélem ez a Dore vagy ki fog. Nohát akkor munkára. Kilépek a folyosóra, és felmegyek az emeletre ahol a hollós helységet sejtem, és elkapok egy kicsit. Elsős, vagy másodikos lehet, de kikerekedett csészényi szemei elárulják, pontosan tudja ki vagyok és hogy mekkora bajba került. - Hollós vagy igaz kicsikém? - kérdezem mire félve biccent. Elmosolyodom, gonosz mosolyom van. - Jól figyelj rám! Fogod magad, felmész a lányok tornyába, és megkeresed a hetedik évfolyamos Dore Girardot. Megmondod neki, hogy jöjjön a csillagvizsgálóba. Azonnal induljon el, ott fogom várni - parancsolom meg a lánykának, aki kocsonyaként reszket. - Gondolom nem kell kifejtenem, mi lesz ha nem teszel a kedvemre és hiába várok majd... - hagyom nyitva a mondatot, mire megrázza a fejét. - Helyes. Menj! - engedem el, én pedig a zsebembe süllyesztem a pálcám, és elindulok, hogy a csillagvizsgálóban várhassak rá, az én kedves ismeretlen szőke féltestvéremre. Felérek, és az ablakba helyezkedek el, több apró búbájt vetek el, hogy lássam átjut-e rajtuk. Talányok, és logika, mindaz amit elvárok a testvéremtől. Lassan meg is hallom a hangját ahogy máris kérdőre von, de valami megakadályozza hogy közelebb jöjjön hozzám. - Szóval te lennél Dore... én is örvendek a találkozásnak - mosolyodom el, ahogy felállok és alaposan megnézem. Nem is rossz. - Ha jól sejtem, az a kis hollófióka már közölte a nevemet, de bemutatkozom még egyszer. Rodolphus Lestrange vagyok - mosolyodom el és karba tett kezekkel várok. Közelebb akar jönni? - Nem is számítottam rá hogy apámnak ilyen jó ízlése volt, de mindegy is. Üdv a családban - villantok rá egy gonosz mosolyt.
Soha életemben nem állhattam, ha valaki az erejét fitogtatva, a nálánál jóval kisebbeket rettegésben tartva igyekezett feljebb jutni akármilyen ranglétrán, próbálta meg megszerezni azt, amire épp a foga fájt, ezért is bőszített fel annyira, hogy ez a bizonyos Lestrange vagy ki, egy szerencsétlen, védtelen első évest fenyegetett meg, hogy elérje, találkozzak vele idefent. Önmagában a tény, hogy mást ugrasztott értem, nem pedig maga keresett meg, gyenge jellemre utal, egoizmusra, mivel szegény abban a hitben él, hogy mindenkinek ugrania kell egyetlen szavára, ám, hogy zsarol, egy gyengébb, kisebb emberi lényt csak még inkább aláásta őt a szememben, ami elég szomorú annak fényében, hogy eddig még csak nem is hallottam felőle. Ilyen rossz benyomást még sosem keltett bennem senki anélkül, hogy egyáltalán kinyitotta volna a száját, pedig a Beauxbatonsban is akadtak igazán bunkó példányai a férfi nemnek.
Ahogy felérek hozzá, és neki szegezem valamennyi kérdésemet, egyszeriben csak valami különös érzet kerít a hatalmába, pillanatokkal később pedig tudatosul is bennem az, amire az elmém nem sokkal korábban figyelmeztetni kívánt. A srác valamiféle varázslatot vont kettőnk közé, ami nem engedi, hogy megközelítsem őt. Ravasz… vagy inkább gyáva? - Mhost komholyán? Felszithálsz idhe és bűbháj mögé bhujsz? – pislogok felé értetlenül miközben óvatosan előre nyújtom a kezem, hogy lássam meddig mehetek még el. Két – három lépés és máris mintha valami falba ütköznék, a tenyerem rá simul, bennem pedig fokozódik a harag, amit az általam eddig ismeretlen fiú felé érzek. Mi ez az egész? Játszadozik velem? - Szovhál Rhodolphus Lhestrange… - egyszerűbb neved is lehetne, majd beletört a nyelvem mire kimondtam… - Ighen mhár emlékhszem…mhondtá… á’ogy ázt is ’ogy megfenyhegetted… - egyelőre nem mozdulok, csak figyelem, tanulmányozom a vonásait, próbálva kitalálni, hogy vajon mi járhat a fejében, mire készülhet. Sosem lehet tudni, lehet, hogy pillanatokon belül rám támad, jobb az éberség, ha már ilyen fura helyzetet teremtett.
- Nhézd… foghalmam shins rhola ’ogy jön ide áz aphád, nhen tudhom ki ő, shem, ’ogy mhiröl beszhélsz… - veszem elő szép lassan a pálcámat, miközben beszélek. - …de ázt tudhom, ’ogy ez igy gyávhaság. – utalok arra, hogy bűbájok mögé bújt. – Rháadhásul ighen sák osthoba huzhás, lévhén minden varházslat megszüntethető egyhetlen ighével… - ezzel a ”falra” szegezem a pálcám. - Finite Incantatem – második évfolyam, év eleje. Mi lehet a trükk? Az érdekelte kapcsolok e? Vagy másban töri a fejét? Lehet, hogy csak figyelemelterelés volt? - Enyhi? Vhágy jhátszol mhég? Mhit akharsz thőlem?
Unatkozom, ahogy itt ülök a csillagvizsgáló ablakában, és azon tűnődöm, vajon miért nem vette apám soha a fáradtságot hogy megemlítse, volt egy kis kalandja. Ezt is csak önszorgalomból tudtam meg, és amikor rákérdeztem, mindössze annyit tett hogy nem tagadta, de semmi mást nem tett hozzá, azon kívül, hogy ne üssem bele az orrom a dolgába. Bár azért egy elismerő pillantást kaptam. Ez volt minden, és most, itt az alkalom hogy találkozzam a kis szöszivel, mivel távolról már láttam. Én ne tudnék róla, hogy ide jött? Ugyan már, és nem is kell olyan sokat várnom, hogy meghalljam a lépteit a lépcsőn, és ahogy befordul, Bumm! szembesülök vele, és nem tagadom alaposan megnézem magamnak. Ahogy beszél, kissé elmosolyodom egészen vicces ez a selypegése. - Nem bújok el, gyere és érj el - villantok rá egy kihívó mosolyt, nem túl nagy cucc megszüntetni, egy ember erősebben beleöklözik a falba és megreped kb, de látni akarom, hogy vajon az alapok eszébe jutnak-e. Kapcsol-e, vagy a legnehezebb utat kezdi keresni? Ez sokat elárul az emberekről, és én sajnos kíváncsi természet vagyok. - Az, méghozzá személyesen - ezt még mindig az ablakban ücsörögve mondom, és helyeslően bólintok a kijelentésére, hiszen a kicsinek lelkére kötöttem hogy közölje Dore-val hogy ki és hol várja, azonnali hatállyal. - Fenyegettem? Csupán megkértem valamire... nem kellett fenyegetnem sem - vigyorodom el hiszen a kicsik közül nem mernek nekem ellent mondani a nagyok meg vagy mellém állnak, vagy inkább csak semlegesen mennek el mellettem. Nem vagyok az iskola királya csupán néha szeretek kicsit kényelmeskedni. Főleg mások kárára, de ez már más kérdés természetesen. - Oh, te nem is tudod? Ejha, akkor én leszek a jó hírek hozója! Végül is ezért "kérettelek ide" - idézem a kezeimmel is, ahogy megszünteti a varázslatom, helyes, ez már tetszik. Én nem veszem elő a pálcám, és inkább csak kényelmeskedek tovább, a következő akadály az hogy ha rálép a következő kőre fejjel lefelé találja magát, bátorságpróba, csak annyit kell tennie hogy még egy lépést tesz előre, és megszűnik a bűbáj. - Szóval, az a nagy helyzet hogy nem rég megtudtam, apám a születésünk után egy kissé félrelépett, a te anyáddal, és ennek vagy az eredménye, szóval apai ágról a fél testvérem vagy. Jah igen, ne keverj össze Rabastannal, aki az ikrem - egészítem ki a mondandómat. - Nem, még játszadoznék egy kicsit... - vigyorgok, kíváncsi vagyok idejön-e- Vajon lép-e még felém? Kényes vagyok a családomra, tudom hogy Rabastan nem kifejezetten kedvel egy... múltbéli húzásom óta, de Dore.. tudom kell miféle szerzet. És ezt fel is fogom neki vezetni. Ez az iskola, elég nagy de...
Kezdőlap 
Szomb. Márc. 26, 2016 10:07 pm by 
