Tárgy: Rodolphus & Vivi Csüt. Aug. 20, 2015 11:26 pm
Oké, tényleg nem vagyok az a félős fajta. Ettől függetlenül nem szeretek éjszaka köröket róni, hisz történnek itt furcsa dolgok. Teljesen meglepett, hogy "friss" húsként is rám aggatták azt a bizonyos P betűt, de hát ellenkezni nem fogok. Na, meg mindent összevetve szeretem én ezt csinálni. Nem féltem magam, ha arról van szó, kellően határozott tudok lenni, sőt még azt is elmondhatom, nem rezzenek vissza attól sem, ha egy büntetendő alany nem ért egyet velem. Volt már ilyen, s lám... mégis itt sétálok. Összébb húzom magamon a kabátot, mert nyár ide vagy oda, az idő igencsak lehűlt. A szellő is belekap kiengedett hajamba, és vagy percenként tűröm el a kósza tincseket az arcomból, hogy ne gátoljanak a látásban. Így sikerül kiszúrnom egy alakot, mire magasba szökik a szemöldököm. Igazából nem tudom, miért lepődőm meg ezen állandó jelleggel, hisz már tudhatnám, vannak olyanok is, akiket hidegen hagy a takarodó. - Nocsak... pont az utolsó éved alatt jött rád a késztetés, hogy kirúgasd magad?- csendül fel a hangom Rodolphus háta mögött, miközben lassítok lépteimen. Mardekáros, velük meg jobb vigyázni, és nem igazán szeretnék ujjat húzni vele. - Takarodó már rég elmúlt, gondolom ezzel tisztában vagy - harapok az ajkamba, s meg is állok pár méterre tőle, betartva azt a bizonyos távolságot. Egészen idáig még egyszer sem beszéltem vele, amit talán nem is bánok. Mindig is távol tartottam magam attól a furcsa bagázstól, minek tagjairól mindennap lehet hallani valamit, valahogy nem az én asztalom, nem is álltam be a picsogók sorába, pedig el kell ismernem, lett volna rá okom. Viszont én tanulni jöttem ide.
Rodolphus Lestrange 7. évfolyam
Hozzászólások száma : 23 Join date : 2015. Jul. 26.
Újabb éjszaka, amikor nem tudok aludni. Nem tudom miért, egyszerűen nem jön az álom a szememre, és ezt az egyetlen módon igyekszem orvosolni ahogy szoktam, egy kis éji sétával. Egy hangtalanító bűbájt szórók magamra, hogy a lépteim zajtalanok legyenek, mint a macska tappancsa a hideg kövön, és így már csak az árnyak közt kell suhannom, és végül el is kerülöm szerencsére az őrjáratokat, és nem akadályozza semmi hogy kilépjek a birtok területére. Friss éjszakai szél fúj, de nem bánom, kellemesen kitisztítja a fejem, és elfújja a felesleges gondolatokat. Az árnyékos részben haladok tovább a kedvenc helyem felé, mikor egy hang szólít meg. Kellemes, női hang, így hát megállok és megfordulok. - Ha ez is lenne a szándékom, akkor sem lenne hozzád közös, és ne tégy úgy mintha ismernél engem, új lányka - válaszolok, hiszem tudom hogy nem rég érkezett ide, és azt is hogy valószínűleg ah ugrás kicsik elmesélték már neki hogy jobb ha némely mardekáros tagtól távol tartja magát, köztük tőlem is. Bár elég csinoska, azt meg kell hagyni, ezek a franciák... - Hm, igen tudom hogy már elmúlt egy ideje, de mint látod... nem igen hat meg a dolog - válaszolok ahogy végigpillantok rajta, hogy nem mer közelebb jönni. Nem is értem miért, hiszen én nem bántok, csak ha tovább akadékoskodik, akkor viszont nem garantálom hogy sértetlenül visszatér a hálókörletébe. Bár, ezt neki nem kell tudnia.
Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, mihelyst szembesültem azzal, kivel is hozott össze a sors. Bőven eleget hallottam már a Mardekárosokról, nem egy háztársam életét, vagy épp napjait keserítették már meg. Mondjuk az okát nem értem, belőlem valahogy hiányzik a kényszer, hogy megalázzak másokat, és igen, ezt undorítónak is tartom, de úgy hiszem, jobb lesz, ha ezt megtartom magamnak. - Viviana, vagy Vivi - biccentek egy aprót, és nevet is mellékelek az új lány jelző helyett, mert cseppet degradáló számomra. Tény, van igazság a szavakban, amiket a fejemhez vág, mégis felsóhajtok. - Valóban nincs semmi közöm, csupán a dolgom végzem, s mint "új lány" - hangsúlyozom ki a szavakat, kellő élt adva ezzel az egész monológnak -, nem szeretnék már az első adandó alkalommal csalódást okozni a házvezetőmnek, ha már egyszer kinevezett prefektusnak, remélem megérted - simítok ki egy ráncot a ruhácskámon, ami épp a combom közepéig ér, majd felegyenesedve, szembe nézek a fiúval. - Nos, ebben hasonlítunk. Engem se hat meg... sem a házadról szóló pletyka, sem az, ami téged tüntet ki. Jelenleg két lehetőséged van. Visszasétálsz a klubhelyiségedbe, és én elfelejtem, hogy találkoztunk, vagy velem jössz, de a házvezetődhöz, aki vélhetően roppantmód fog örülni annak, hogy felzavarjuk pt éjnek éjvadján - pislogok rá, arcom merev, akár egy szépen összerakott porcelán babáé, semmi érzelem nem lelhető fel rajta. - A te döntésed - vonok vállat kecsesen, kezeimet a csípőmre téve, s várom, vajon erre mit lép.
Rodolphus Lestrange 7. évfolyam
Hozzászólások száma : 23 Join date : 2015. Jul. 26.
Ahogy nézek rá miközben beszél, azon tűnődöm magamban, hogy lehet ennyire egyszerű, sablonos csajt egy iskolába terelni. Szőkésbarna haj, vékony alak, szép szemek, és mindegyik azt hiszi sokkal különb a többieknél. Vajon ő is ilyen lesz, miután most jött át a másodosztályú iskolából ide,a legjobbak közé? - Ahha, persze - hagyom rá, hiszen pont én fogok másodrangú prefektusok neveivel bajlódni, és észben tartani őket, nem? Hacsak nincs valami tervem vele. Mert mondjuk akár lehetne is, ha már így alakult, de... nem tudom. Azért lássuk be nem egy idol. - Nem is értem mire fel tette meg. Most jöttél, ismered egyáltalán a házirendet meg az ilyen protokolláris dolgokat, új lány, aki nem akar csalódást okozni a házvezetőjének? - mosolyodom el, kissé gúnyosan, de még nem akarom a halálba átkozni, azt hiszem ez egészen jó jel, rá nézve. Voltak olyan prefektusok is, akik ennél sokkal rosszabbul jártak, és szerintem nem akar hetekig a gyengélkedőn ágyban heverészni ha már ilyen szép új iskolai év áll előttünk. A kedves kis ajánlatára elnevetem magam, nem tagadom, tetszik hogy gyakorlatilag megzsarol, de semmi hatása nincs, keltettem már fel rosszabbkor is a hv-t. - Igazából már megszokta szerintem, hogy sosem alhat nyugodtan miattunk, szóval kár erőltetni magad. Majd vissza fogok menni, ha kedvem tartja, reggel nekem is órám lesz, szóval kell aludnom is egy keveset - válaszolok neki, ahogy visszanézek rá. Micsoda merev arckifejezés. Ej, vajon akkor is ilyen ha... Nem, erre inkább nem gondolok, nem kellenek rémálmok kösz. Nem az én dolgom. - Még valami esetleg vagy mész tovább utadra, és hagysz engem is célba érni? Szerintem felejtsük el mindketten, hogy találkoztunk ma éjjel, ha csak nem akarsz azonnali reflektorfénybe kerülni miattam - mosolyodom el halovány mosollyal, vajon érti mire gondolok?
Kezdőlap 
Szomb. Márc. 26, 2016 10:07 pm by 
