Who are you? - Amycus & Lily

Még mindig nem tudom elhinni, hogy én kaptam meg ezt a prefektus jelvényt! Nem voltam persze ezzel egyedül. A Griffendélben számos tanulóban megütközést keltett a kinevezésem. Pont én, akit sokan nem is tartanak valódi griffendélesnek! Pedig már hetedik éve idejárok közéjük és hála Regulusnak, úgy, ahogy be is fogadtak vagy legalábbis már nem nyíltan ellenségesek velem, de érzem magamon sokszor a gyanakvó, vizslató tekinteteket. Noha én tényleg közülük valónak érzem magam. A nézeteim, a habitusom, minden olyan, mint az övéké. Inkább velük értek egyet, mint az apám és a családom többi tagjának nézeteivel. Ez mindig is így volt. Szomorú, hogy a nevem miatt ezt állandóan bizonygatnom kell.
Csak hát Alecto… A testvéremre képtelen vagyok úgy gondolni, mint a családom többi tagjára. A szívem szakad meg, hogy rá vagyok kényszerítve, hogy levegőnek nézzem az ikertestvéremet, akivel kiskorunkban olyan közel álltunk egymáshoz. Nem akarom őt elveszíteni. Ismerem, jobban, mint bárki, tudom, hogy nem olyan egyáltalán, amilyennek a köznyelv beállítja. Legalábbis ismertem. Ma már hozzá sem szólhatok, mert ha meglátja valaki, a Griffendél kivet magából, akkor pedig nem lesz hová mennem. Nekem ők a családom, a társaim…
Ilyen zűrös háttérrel, gyanakvó szempárok állandó kereszttüzében nem is csoda, hogy mindenkit meghökkentett, hogy engem neveztek ki prefektusnak. Persze a jegyeim jók, a Regulusszal elkövetett kisebb diákcsínyeken kívül semmi nincs a rovásomon, valahol végül is várható lehetett volna. Hogy az eminens, az éjszakáit állandó tanulással töltő Lily Evans prefektusi jelvényt kapott, senkit sem lepett meg. De hogy én, egy Carrow, egy tősgyökeres aranyvérű, muglikat és mugliszármazásúakat gyűlölő család sarja…
Na igen. Lily Evans. Vele kell ezek után együtt töltenem az időm nagy részét, mint prefektus. Fogalmam sincs, hogyan fogunk boldogulni. Ami azt illeti, kevéssé ismerjük egymást. Regulus és Sirius gyakran ugratják őt, de én mindig inkább a háttérben meghúzódva figyeltem az ilyesmit. Pár felszínes mondatnál többet nem váltottunk soha. Mindig is túlságosan lefoglalták a tanulmányai. Elkaptam ugyan a kinevezés óta a pillantását, ahogy mintha ő is kissé gyanakodva méregetett volna. Talán ő is csak azon morfondírozott, mint én, hogy hogyan fog a mi kis prefektus-párosunk működni, de több mint valószínű, hogy benne is benne van a kérdőjel az indíttatásaimmal kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbben a Griffendélben csak Regulus pártfogása miatt fogadtak be, vagy legalábbis tűrnek el maguk között. Szeretném bizonyítani, hogy érdemes vagyok a bizalmukra, hogy tényleg az ő oldalukon állok és magam miatt is elfogadjanak, ne csak a barátom miatt. De lássuk be, jóval egyszerűbben menne, ha nem volna Alecto… Vagy legalábbis nem így állna a helyzet, ahogyan. Mindenesetre úgy érzem, ez is egy lehetőség, hogy Lilyt meggyőzzem, érdemes vagyok a bizalmára. Valahol csak el kell kezdenem, miért ne éppen vele?
Délután úgy futtában beszéltük meg, hogy tízkor találkozunk a klubhelyiség bejáratnál, hogy együtt kezdhessünk meg az esti őrjáratunkat. Este még lazultam egy kicsit a srácokkal a toronyban, majd, mivel úgy ítéltem meg, még jócsán van időm, nekiálltam megírni a másnapra szükséges bájitaltan házi dolgozatomat. Annyira belefeledkezem és csak rovom a pergament, hogy mikor az órára pillantok, elhűlve állapítom meg, hogy az óra mutatója bizony már elhagyta a tízet.
Gyorsan leírom még a befejező mondatomat, majd kapkodva összetekerem a papírt és felveszem a taláromat. Sietős léptekkel hagyom el a hálókörletet. Ennyit arról, hogy jól indítsak Lilynél. Így aligha fogom felelősségteljes prefektustárs benyomását kelteni a szemében. Ahogy kilépek a portrélyukon, rögtön meg is pillantom őt, ahogy a falnak támaszkodva, összefont karral áll a klubhelység bejárata mellett. Odalépek hozza.
- Szia! Ne haragudj a késésért! Az a helyzet, hogy kissé belefeledkeztem a bájitaltan házimba és elfelejtettem figyelni az időt - zavartan a hajamba túrok, miközben beszélek. Elég gyenge mentség, de azt látom a legcélravezetőbbnek, ha az igazat mondom neki ahelyett, hogy össze-vissza magyarázkodnék. Csak remélni tudom, hogy nem túlzottan dühös a késésem mellett. Piros pontot mindenesetre biztosan nem kapok érte tőle. De még reménykedem benne, hogy később lesz lehetőségem kiköszörülni a megítélésemen esett csorbát.