Fred Weasley

Én egy véresen komoly, és megfontolt ember vagyok. Soha nem keveredem bajba, és nem is keresem a veszélyt.
Na jó. Ha ezt elhiszed, akkor te nagyon naív lehetsz, hiszen ha a szemeimbe nézel, már akkor látod, ez az ember valami turpisságon töri a fejét.

Elég bonyolult személyiség vagyok, de a legfontosabb, hogy bármilyen helyzetben tudok nevetni, akár magamon is.

Ha jobban megismersz, akkor azonban nem csak a poénos oldalamat ismerheted meg. Mert bizony tudok lenni komoly is, bár az az énem elég mélyen lakozik bennem.

Ha pedig ez így van, keress egy vörös hajú, barna szemű, magas fiút, akinek a szemében valami olyan fényt látsz, amit máséban nem.

Eléggé aggodalmas is vagyok, mert érzem, hogy valami itt nincs rendben, és amikor megláttam, hogy milyen évet írunk, legbelül megdöbbentem, csak tudnám, hogy miért?

Bizonytalan is vagyok, főleg, ha olyan neveket hallok meg, mint James Potter, Narcissa Black vagy Bellatrix Black, ugyan is ezek a nevek nagyon is ismerősek valahonnan. Már csak azt kellene valahogy kiderítenem, hogy honnan? Vajon ismerhetik a múltam egy darabkáját?

A háború...az a sok halott még George-t és engem is elkomorított, pedig mi ketten sok humort csempésztünk az iskolai mindennapokba.
Még emlékszem, mikor felfedeztük az iskolát, és megtaláltunk minden kis átjárót a Tekergők térképének segítségével.
Vagy amikor Dolores Umbrige-el vicceskedtunk, habár ezt ő nem tartotta olyan humorosnak, és emiatt büntetőmunkát szabott ki ránk.
És amikor Harry Potter-től megkaptuk a pénzt a Varázsvicc vállalat megalapításához.
De nem csak effajta, a testvéremhez köthető emlékképeim voltak. Ott volt mégvalaki... Az pedig nem más mint Rhaenys Eckhart. Őt is folyton belerángattam a hülyeségeinkbe, de persze váltig állítottam, hogy ez neki is jó lesz.
Az a sok emlék megzáporozott, egészen a szüleimtől kezdve a testvéreimig, és Rhae-ig.
Aztán visszatértem a valóságba...
Mindenütt holtak hevernek az iskola folyosóján, és én átkokat szórok az ellenem harcoló halálfalóra.
A következő percben nagy fájdalmat érzek az egész testemben a rám omló kőfal súlyától, és már nem is élek...
...............
Szemeimet egy szempillantás alatt felnyitom, habár rettenetesen fáj a fejem. A Roxfort folyosóján fekszem, de egyszerűen nem értem, mit keresek itt ebben az iskolában a folyosó padlóján.
Végül is nem számít. Igyekszem minél gyorsabban felkelni, már amennyire a zúgó fájdalom mellett tőlem telik, és elindulok a griffendél torony felé.
Minden felé ismeretlen arcok vesznek körül, és arra sem emlékszem, hogy kik a szüleim vagy hogy melyik évet írjuk, csak egy biztos, Fred Weasley vagyok, aki a Griffendél házban utolsó éves diák.

ELFOGADVA!

Nagy örömmel olvastam végig az előtörténetedet - jó talán kicsit elfogult is vagyok, de nincs mit tenni - nagyon tetszett. Kíváncsi vagyok mikor térnek majd vissza az emlékeid, úgyhogy nyomás játszani! Ne felejts el írni avatarfoglalóba se és természetesen a házad a: GRIFFENDÉL!