Hozzászólások száma : 6 Join date : 2016. Jan. 17. Tartózkodási hely : Roxfort
Tárgy: Louisa E. Lighter Vas. Jan. 17, 2016 3:32 pm
Név:Louisa Elenor Lighter Becenevek:Lisa, El, Okoska Kor:15 Születési dátum:1962, 08, 16 Csoport: Diák Pálca:Sárkányszívizomhúr, 10 és fél hüvelyk, ében fa, rugalmas Születési hely:Edinburg Vér:Félvér Patrónus:Bagoly Avatar:Annasophia Rodd
Meséld el, milyen is vagy valójában
Persze mindig a legnehezebbel kell kezdeni? Csak, hogy ne legyen egyszerű a dolgom, mi? Mindig kitaláltok valamit, ami megnehezíti a dolgokat. Milyen a jellemem? Hát összetett. Nagyon, összetett, ez rá a legjobb szó. Ennél jobbat nem tudok rá. Heves vagyok és tüzes, édesanyám ezt a zodiákusjegyem rovására írja, ahogy a makacsságomat és a vezetői hajlamaimat is. Pedig nem is vagyok annyira vezető típus, sokkal inkább az, aki csendben kiharcolja magának az elismerést. Kedvesnek gondolom magam, könnyen megtalálom a hangot bárkivel. Kicsit érzékeny vagyok az igaz, de tudom magamat kontrollálni. Barátaim szerint kifejezetten jó lennék pszichiáternek, mivel meg tudom nyugtatni őket és miután meghallgattam a gondjaikat még tanácsokat is tudok adni nekik. Viszont, amit én legfontosabbnak találok magamban az a szorgalmam és a kitartásom. Ha kitűzök magam elé egy célt, akkor én azt meg is valósítom és senki sem tud az utamba állni. Céltudatosságommal, önbizalom is jár rendesen, én mégsem hordom fenn az orrom. Sokkal többre képes a boszorkány, ha kicsit lemond az egoizmusáról, hogy egészében lássa a világot. Nem szeretem fennhordani az orromat, de azért, ha őszinte akarok lenni, néha jól esik az elismerés. Olyan boszorkány vagyok, aki csak akkor mutatja meg mire is képes, amikor annak ott van az ideje. Nem szoktam feleslegesen tenni dolgokat. Bár könnyen barátkozok, mégsincsenek olyan nagyon közeli barátaim. Félek olyan közel engedni magamhoz másokat, hogy teljesen megbízzak bennük. A végén ellenem fordulnak és utána csak fáj a csalódás. Nem szeretek csalódni, úgyhogy igyekszem az ilyen helyzeteket elkerülni.
Mi a te történeted?
Délután van, az óráimnak már vége. Azt teszem, mint mindig, magamhoz veszem a könyveimet, a táskámat és elindulok a Fekete tóhoz. Szeretek a szabadban tanulni. Jó érzés, ahogy a környezetem magába fogad. A természet nem bánt, nem csap be, mint az emberek, benne meg lehet bízni. Változó, de gyönyörű. Már majdnem a szokott helyemen vagyok, már szinte érzem, hogy milyen lesz, hogy ott ülök és a könyvembe temetkezem. Arcomon vidám mosoly jelenik meg. Azonban nem marad sokáig, ugyanis ekkor megpillantom ŐT. Majdnem elejtem a dolgaimat, megszokhattam volna már, hogy mindig itt van, de még most is sokkol. Érzem, ahogy pillangók kezdenek verdesni a mellkasomban. Veszek egy mély levegőt és egyenesen a célomra nézek. Letelepedek a tó partján. Lopva oldalra pillantok. Ide néz, elfordítom a tekintetem. Az évfolyam legmenőbb fiúja. Sosem nézne rám, csak egy álmot kergetek. Beletemetkezem a tanulásba. Fel se nézek, amíg el nem fogynak a könyvek. Morgok egy kicsit magamban, majd kézbe veszem a naplómat. Egy gyors oldalpillantás. Még itt van. Nagyot dobban a szívem, meg kell nyugodnom. Nem csinálhatok magamból bolondot. Kézbe veszem a pennát és írni kezdek.
Kedves Naplóm!
Ma se változott semmi. Még mindig ugyanaz a furcsa érzés fog el, mikor ránézek. Most is itt van a közelemben, megint itt ül a tó mellett. Olvas, néha azt képzelem, hogy engem figyel. Milyen kis naív vagyok. Hiszen rám se nézne, ki vagyok én? Csak egy okostojás, semmi több. Tudom, öt év alatt már el kellett volna vesztenem a reményt, hogy bármi is lehet köztünk. De nem megy. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Oh, ha tudná, hogy az első pillanatban elvarázsolt. Bátornak kellene lennem, odamenni hozzá és beszélni vele. De félek, még nagyon félek. Talán majd máskor, talán majd holnap, de megteszem, egyszer megteszem.
Becsuktam a naplómat és beleraktam a táskámba a többi könyv közé. Már elkelzdett lemenni a nap. Sóhajtottam egyet és felálltam. Félve pillantottam rá. Még mindig ott ül, mozdulatlanul és mintha engem figyelne. Megrázom a fejem, majd hátat fordítok neki és elindulok. Igyekszem úgy tenni, mintha nem jelente semmit, mintha nem rándulna görcsbe a gyomrom, mikor meglátom. Csak egy óra telt el, mióta utoljára láttam őt. Most vacsora idő van. Még egy időpont, amikor akarva, akaratlan is lát is fogom őt. Szinte érzem, ahogy gyengülnek a lábaim, amint egyre közelebb és közelebb kerülök a nagyteremhez. A padlót néztem, ha most meglátnám, összeesnék. Leülök az egyik barátnőm mellé és mosolyogva hallgatom, amit mesélni kezd. Sajnos, most azonban nem figyelek rá eléggé. Ugyanis az asztalon átnézve tekintetem találkozik annak a bizonyos fiúnak a tekintetével. Szinte tudom, hogy elpirulok, de nem bírtam levenni a szemem róla. Csak akkor fordultam el, mikor már muszáj volt válaszolnom a barátnőmnek. Kicsit hálás voltam neki, hogy megtörte a pillanatot, ezzel megmentve egy kínos helyzettől. De egyszerre mérges is vagyok rá, hogy nem hagyta, hogy tovább figyeljem őt. Többet nem néztem rá vacsora alatt. Sem akkor, mikor a klubbhelységembe tartottam. Az estém, megint ugyanolyan, mint minden egyes nap. Megfürdök, majd ágyba bújok. Lehunyom a szemem és elkézelem, hogy vele vagyok. Az álmokban legalább szabadon lehetek vele. Nem kell a reakciója miatt aggódnom, az álmomban csak az enyém, ahogy én is az övé. Talán van jövőnk. Ha végzünk az iskolában, mikor már munkám lesz, mikor már követem apámat és olyan boszorkány leszek, mint a nagymamám. Mikor már anyám sem fog a muglik világában tartani, mikor a magam ura leszek. Akkor talán már rám fog nézni, talán már beszélni fog velem. A többit meg csak remélni lehet.
Hát Louisa nem irigyellek, a reménytelennek tűnő szerelem nem túl vidám. Viszont az elszántságod határozottan tetszik és szinte biztos vagyok benne, hogy a fiú is fel fog figyelni rád Házad pedig a Griffendél! Avatarfoglalást ne felejtsd el kérlek