A szobámban ülök, előttem egy hosszú tekercs pergamen, melynek felét dőltbetűs írás díszíti. Bal kezemben egy gyönyörű színekben pompázó sastollpenna, kezem mellett egy üveg tinta hever. A pergamen lassan telik, de az idő nem érdekel túlzottan. Tudom, hogy nemsokára jön egy diák büntetőmunkára, de ez sem zavartat, írok tovább. A feladata már megvan és a velem szemben lévő sarokban álló asztalon helyeztem el. Nem bonyolult, csak nagyon unalmas és sok írást igénylő tevékenység.
Egy bekezdés után órámra pillantok, mely azt jelzi, nem sok ideje van a lánynak, hogy ideérjen. Úgy döntök, mára eleget írtam, holnap majd folytatom, most inkább gitározni van kedvem. Előveszem a gitárom és az egyik kedvenc dalom kottáját és elkezdek játszani. Ezt nem én írtam, de attól ugyanúgy szeretem, mint a saját szerzeményeimet és mivel nincs fahangom, elkezdek énekelni. "Well I'm running, Police on my back I've been hiding, Police on my back"
Ekkor nyílik az ajtó és megjelenik az ajtóban a lány, akire vártam. Megint az órámra nézek, majd higgadtan közlöm vele, hogy mi is a bajom. - Negyed órát késett. Magyarázatot kérek. - nem vagyok túl szigorú, de, ha ebből nem húzza ki magát, akkor kénytelenek leszünk még egy hetet együtt tölteni. A gitár még mindig az ölemben hever, nem áll szándékomban most befelyezni a játékot és a késés csak még egy ok, arra, hogy zavarjam a munkáját - Óh és még valami, legközelebb kopogjon. - végigmérem a lányt és még hozzáteszem - Legközelebb elvárom a talár viselését, valamint az ilyesfajta ruhák eleve nem megengedettek az iskolában. Foglaljon helyet! - a kisasztal felé mutatok.
Megvárom, míg lerakja a holmiját, majd ismertetem a feladatot. - Ezeket a kottákat kellene lemásolnia három-három példányban. Tintát és pennát magának biztosít, de csak azután használja, miután szemügyre vettem - ha nem érti, még egyszer elismétlem, de több időt nem pazarlok rá. - Remélem, menni fog. - amint belekezd a munkába, én is folytatom a gitározást.
Nincs sok kedvem a büntetőfeladatomhoz, ezért nem is töröm magam azzal, hogy időben a tanáromnál legyek. A késés velem jár, szinte már előttem, megszokta már tanár, és diák egyaránt, csak még ő nem, már pedig én egy ilyen feladat miatt nem fogok fejvesztve szaladni a tanári szobához, akkor sem, ha elvárják, és akkor sem, ha a tanár úr egészen sármosnak nevezhető a kastély személyzete között. Várni tud, gondolom én. Ráérősen teszem le az ágyamra a taláromat, és az eddig alatta megbújó ruhámat kezdem el nézni a tükörben. Nem szokásom állig begombolt garbót viselni, sem pedig hosszú harangszoknyát, az én ízlésem inkább a kellően nőies darabokban teljesedik ki, amik mások szerint egész sokat mutatnának, ha az iskolai talár nem fedné el azokat. Mindegy alapon vonom meg a vállaimat, majd magamhoz véve pár tanszert indulok ki a hálóhelyiségből.
A lépcsőkön, és a folyosókon át érkezem meg Kulkov szobájához, kerek negyed órás késéssel, majd kopogás nélkül nyitok be hozzá, és lépek be az ajtaján. A szavaira ismételten megvonom a vállaimat. - Nem szeretem, ha számon kérnek, sem pedig, ha elveszik a szabadidőm nagy részét. Valószínűleg ezért nem értem ide időben. - válaszolom szemtelenül, ezzel is azt jelezve, hogy nincs nagy kedvem vele, és nála tartózkodni, még akkor sem, ha a diáktársaim jelentős része szívesen cserélne velem, és töltené az idejét az újdonsült, helyes tanárunkkal. Körbe nézek a szobájában, szemügyre veszem a bútorokat, majd észreveszem a tanár ölében helyet foglaló gitárt, mire felvonom a szemöldökeimet. Most komolyan ezzel tölti a tanórákon kívüli idejét? Meglátszik, hogy félvér. Amikor közli, hogy legközelebb kopogjak, csak unottan bólintok egyet. Aztán, amikor az öltözékemre tesz megjegyzést, gúnyosan elmosolyodok. - Ugyan már, kétlem, hogy a kastélyban tartózkodókat zavarnák a ruhadarabjaim. A férfiakat meg pláne nem. - nézek rá kétkedve, és egyaránt kicsit kacéran. Mindig szerettem játszani az emberekkel, főleg a férfiakkal, és ez alól ő sem kivétel. Sőt. Annyi homály lengi körbe őt, hogy kiváltképpen érdekelni kezdett, ki is lehet ő valójában. Igazi kihívás a számomra, talán. Elfoglalom a helyemet a kisasztalnál, fintorogva fektetem egyik lábamra a másikat, mialatt a tanszereimet az asztal lapjára teszem. - Parancsoljon. - lököm felé a tintatartómat, és a pennámat a legkevésbé érdeklődve, hogy szemügyre vehesse azokat. Amikor kifejezi reményét a feladatomat illetően, mocorogni kezdek. - Most komolyan ezt a feladatot találta ki nekem? Nem lehetne valami kevésbé unalmasabbal kezdeni? - kérdezem utálkozva, beharapott alsó ajakkal nézve le a pergamenekre.
Kierannak írva
Kieran Kulkov Bűbájtan professzor
Hozzászólások száma : 26 Join date : 2015. Jul. 24. Age : 50 Tartózkodási hely : Worcester/Roxfort
- Nem szeretem, ha számon kérnek, sem pedig, ha elveszik a szabadidőm nagy részét. Valószínűleg ezért nem értem ide időben. - óh, igazán? Majd meglátjuk, mennyi szabadideje lesz, ha ezt tovább folytatja. Egyelőre még nem szólok, de, ha legközelebb is visszabeszél, akkor annak még meglesz a böjtje. Előveszek egy pergament, majd megkérdem. - Neve, évfolyama, háza? - kérdem, majd leírom amit mond. Bármily furcsa, két hónap alatt nem tudtam megjegyezni a nevét, pedig a kollégáktól is azt hallottam és személyes tapasztalatom is, hogy nem ő a legártatlanabb diák a több száz közül.
Mikor megszemléli a szoba tartalmát egyszercsak felhúzza szemöldökeit. Hogy éppen mire néz? A gitáromra és rám. Netalántán nem tetszik neki a színe, vagy a mintával van baja, nem tudom, bár őszintén bevallom, nem is nagyon érdekel a véleménye. Azzal játszok, amivel, vagy akár akivel akarok és ez alól ő sem kivétel. Bólintása nem túl meggyőző, de azért csak ráhagyom, majd megtanulja, hogy velem nem lehet olyan, mint a többi tanárral. Nem azért, nem vagyok beképzelt, vagy ilyesmi, a családom miatt nem is szeretnék az lenni, de egy iskolában kell egyfajta határozottság, amit nekem még gyakorolnom kell. Arcomról nem tud semmit leolvasni, teljesen higgadtan, már-már a fehércápa nyugalmával ülök vele szemben.
Félreteszem a gitáromat, de nem messzire, éppen csak az asztalra, a pálcám mellé. - Ugyan már, kétlem, hogy a kastélyban tartózkodókat zavarnák a ruhadarabjaim. A férfiakat meg pláne nem - nos, én ezt megcáfolom. - Engem igenis zavar, úgyhogy még egyszer megkérem, legközelebb talárban jöjjön. - bármennyire is zavar, nem tudom felfogni, mi zajlik le bennem. Az eddigi stílusa valahogy imponálni és szívem mélyén reménykedem abban, hogy legközelebb is ilyen ruhában jön. Gyorsan elhessegetem a gondolatot és a lányra nézek, ismételten. Lehet, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. - Parancsoljon. - a kis asztalon felém sikló eszközökre pillantok, majd megvárom, míg leesnek, egyenesen a lábamra. Ekkor egyik szemöldököm felszalad és érdeklődve nézek a lányra. Pesze lábammal megtartottam a használati tárgyakat, majd kis idő múlva felrántottam őket a lábammal. Csak volt valami értelme azoknak az idióta fociedzéseknek. Felveszem a pálcám az asztalról és megvizsgálom a tintatartót, valamint a pennát és mivel nem találok rajta semmi kivetnivalót - ami a nap első normális eseménye - visszacsúsztatom a tárgyakat eredeti gazdájukhoz. A papírkupacra néz és látszólag nincs elragadtatva a feladattól. - Most komolyan ezt a feladatot találta ki nekem? Nem lehetne valami kevésbé unalmasabbal kezdeni? - egy szívdöglesztő mosoly kíséretében válaszolok, mert hát mért is ne? Leülök a kipárnázott székembe, hátradőlök és még mindig mosolygok. - Én is örülök, hogy tetszik a feladat. - azzal megfogom a gitárt és megint elkezdem a dalt, amit az előbb abbahagytam. "Well I'm running police on my back I've been hiding police on my back There was a shooting police on my back And the victim well he wont come back
I been running monday tuesday wednesday Thursday friday saturday sunday runnin monday tuesday wednesday thursday friday Saturday sunday
What have I done?
Yes, I'm running down the railway track Could you help me? Police on my back They will catch me if I dare drop back Wont you give me all the speed I lack" - mikor vége a dalnak, leteszem a gitárt, felállok és a lány mellé lépek. Kinyújtom a kezem, jelezvén, hogy szeretném látni az első dal egyik példányát. Ha ideadja és jó az egész, visszaadom és eljátszom azt is. Nem véletlen raktam legfelülre ezt a kottát, az összes szerzeményem közül, ez a kedvencem. Gyönyörű dal, nagyvonalakban az életemet írja le, de ezt neki nem kell tudnia.
Elég értetlenül, és meglepetten nézek rá. Ennyire nincs elég hírnevem az iskolában, hogy még a nevemet sem tudja? Megrázom a fejemet. - Mióta is van itt professzor? Pár hónapja. És ennyi idő alatt nem sikerült megjegyeznie az adataimat? Ezek szerint valami rosszul csinálok. - válaszolok neki szemtelenül, majd engedélyezek magamnak pár másodpercnyi hatásszünetet, és elárulom neki a kért információkat. - Narcissa Black, hetedév, Mardekár ház, természetesen. - nyomom meg erőteljesen a hangsúlyt az utolsó szavamon. Hamar túlteszem magam az ismeretlenségem okozta meglepettségen, és inkább a szobát kezdem el felmérni. Nem vagyok túlzottan meggyőzve arról, hogy el tudnám viselni, ha itt kellene élnem, minden bizonnyal, mert hozzá vagyok szokva a jóléthez. Aranyvérűnek születtem, és, ha csak tehetem, ki is használom ezt a kiváltságot. Ezért nem is értem, hogy Kulkov professzor miért elégszik meg ennyivel. A véleményemnek hangot is adok, annak ellenére, hogy lehet nem kellene. - Maga félvér, ugye? - kérdezem teljesen természetes hangsúllyal, érdeklődve nézve rá. A szám szegletében viszont megjelenik a nemtetszés gúnyos jele, akaratlanul is. Felsóhajtok. - És csak a talárt vegyem fel, vagy hagyjam magamon más ruhadarabjaimat is? - kérdezek vissza a szemeimet forgatva, elég pimasz módon, miközben a felsőmet kicsit lejjebb húzom magamon. Na és, szeretek játszmázni, ennyi az egész. Elégedetten nézek ismételten rá, remélve, hogy egyszer csak sikerül zavarba hoznom. Aztán hamar, elég mugli módszerrel, megint elém varázsolja a tanszereimet, én pedig lehunyom a szemeimet, és igyekszem nyugalmat erőltetni magamra. Nagyon nem akarok itt lenni. - Ó, igen, nagyon tetszik. - viszonzom a lehengerlő mosolyát egy kevésbé kedves, elég szemtelen mosollyal. Ha azt hiszi, hogy majd levesz a lábamról, akkor nagyot téved. Jobban imponálna, ha hagynánk ezt az idióta büntetőfeladatot, és elengedne, hogy azt tegyek, amit akarok. És nem azt, amit ő akar. Elkezdek írni, mit tehetnék mást? Legalább akkor hamarabb megszabadulok. Amikor elkezd pengetni, majd énekelni, megemelkednek a szemöldökeim. Most komolyan? Egy professzor, aki szabad idejében, és a büntetésem alatt énekessé változik? Remek. - Ennél már csak az lenne jobb, ha táncolni kezdene. - nézek fel rá elgondolkozva az asztal mögül a dal végeztével, majd megvárom, míg mellém ér, és odaadom neki a feladatom első példányát. - Professzor, most tényleg. Miért jó magának, hogy foglalom a helyet az amúgy sem tágas szobájában, és a kottáit másolva, aminek amúgy sem látom sok értelmét, hallgatom magát? Mindkettőnknek jobb lenne, ha elengedne, higgyen nekem. - kezdek el látványosan szenvedni, remélve, hogy lesz olyan kedves, és megszán. Mit nem remélek én.
Kierannak írva
Kieran Kulkov Bűbájtan professzor
Hozzászólások száma : 26 Join date : 2015. Jul. 24. Age : 50 Tartózkodási hely : Worcester/Roxfort
- Mióta is van itt professzor? Pár hónapja. És ennyi idő alatt nem sikerült megjegyeznie az adataimat? Ezek szerint valamit rosszul csinálok. - tetszik ez a pimaszsága. Tudom, hogy nem szabadna ilyet gondolnom egy diáklányról, de nagyon is imponáló a viselkedése. Türelmesen várom, míg megmondja az adatait. Vagyok annyira jó emberismerő, - visszahúzódottságom ellenére - hogy tudjam, el fogja mondani mindhárom kérdésemre a választ. - Narcissa Black, hetedév, Mardekár ház, természetesen - aházat valahogy sejtettem, de nem azért, mert emlékeztem rá órákról, sokkal inkább a stílusa miatt. Meg sem köszönöm válaszát, már le is írok pár rövidke sort a magaviseletéről.
Miközben írok, ő nézelődik és egyszer csak megszólal. - Maga félvér, ugye? - elakad a lélegzetem, de megdöbbenésem nem hagyom felszínre törni. Felnézek és szemügyre veszem a lányt. Még, ha az is lennék, nem önnel osztanám meg először. - remélem nem firtatja tovább, ugyanis, ha ez kitudódik, nekem végem. Nem bírnám elviselni az igazságot. Ha ezt megtudná, mást is tudni akarna, olyan dolgokat, amik végképp nem tartoznak rá. - És csak a talárt vegyem fel, vagy hagyjam magamon más ruhadarabjaimat is? - elmosolyodok. Pontosan ezt vártam. - Nem szükséges, de a talárt mindenféleképpen elvárom. - még mindig mosolygok, de már nem annyira, mint az előbb. Várom a reakcióját.
Visszaadom neki a használati tárgyait, majd egy keserédes mosollyal reagálok a megjegyzésére. - Ó, igen, nagyon tetszik. - mért fanyalodok el úgy, mint amikor gyerekkoromban meg kellett közelítenem egy sárkánybébit? - Örülök, hogy tetszik. - most komolyan elképedek magamon. Ennél többre nem futja? Áh, inkább hagyom a fenébe. A dal befejeztével gúnyos megjegyzést tesz, de nem reagálok rá, elveszem a kottát és azt is eljátszom. - Professzor, most tényleg. Miért jó magának, hogy foglalom a helyet az amúgy sem tágas szobájában, és a kottáit másolva, aminek amúgy sem látom sok értelmét, hallgatom magát? Mindkettőnknek jobb lenne, ha elengedne, higgyen nekem. - na most erre mit mondjak? Sosem voltam még ilyen helyzetben, de valamit akarok válaszolni. Annyira azért tisztelem, hogy erre a kérdésére válaszolok. - Én örülök, hogy együtt tölthetünk napi egy órát Narcissa, te mért nem fogod fel pozitívan a helyzeted? - hogy mi van? Most komolyan letegeztem? Ezt nem hiszem el. Most mit gondolhat rólam? Idegesen a hajamba túrok és a gitáromat kezdem el zavartan pengetni.
Nagyot sóhajtok. Mintha csak a falnak beszélnék. Kulkov professzor vagy tényleg ilyen csendes, vagy csak direkt bosszant a hallgatásával. De igazából mindkettővel. Miután nehezen, de elmondom neki a nevemet, és egyéb adataimat, érdeklődve figyelem, amint írni kezd. Kíváncsi lennék, hogy mit ír rólam, milyennek lát, és ennek nem átallok hangot is adni. - Esetleg megtudhatom, hogy mit ír? - lépek felé. Kíváncsiságom az eget verdesi, márpedig engem nem könnyű eltántorítani attól, amit akarok. A kérdésem zavarba hozza, még, ha nem is látom rajta, de érzem, legalábbis remélem. Elégedett, mégis kissé sértődött mosoly suhan végig az arcomon, amint hallgatom a szavait. - Jól van, csak kérdeztem. - vonom meg a vállaimat. Kicsit irritál, hogy nem akarja velem megosztani a származását, annak ellenére, hogy tudom, az eddigi tanár, és diák kapcsolatunk nem ad nagy bizalmat erre vonatkozóan. - Valóban, nem velem, így legalább biztonságban vannak a piszkos kis titkai, professzor. - teszem még hozzá cinikus mosollyal, sejtve, hogy még mélyebbre ások az életében. Nagyon jól tudom, hogy mennyi mindent pletykálnak róla a kastélyban, aminek az egyik fele nem igaz, viszont a másik eléggé kezd már engem is érdekelni. És, ha rajtam múlik, a titkai nem sokáig maradnak homályosak előttem. Én elérem a céljaimat. Mindig. Viszont a kérdésemre adott válasza kissé meglep. Nem ilyen lereagálásra számítottam, mégiscsak a tanárom, én pedig a diákja vagyok, a beszélgetésünk pedig egy ettől eltérő irányba kezd körvonalazódni. Mindenesetre igyekszem megőrizni a határozottságomat, és nem esni ki a szerepemből egy másodpercre sem. - Pedig a talár a legkényelmetlenebb viselet. Legalábbis a számomra. Jobban szeretek anélkül lenni, még, ha alatta nem is viselek mást. - válaszolom kacér hangsúllyal. - Magának nem lenne kényelmesebb nélküle? - hajolok felé érdeklődően, arcomra kúszó, sokat sejtető mosollyal. Ha játékról van szó, akkor nem én leszek, aki abbahagyja. Én folytatom. Lemondóan megrázom a fejemet, és inkább nem teszek több lenéző megjegyzést a kiadott feladatomra. A hobbijára már inkább. Amikor az általam lemásolt kottát veszi a kezébe, és pár másodperccel később elkezdi játszani a hangszerén, nagyot sóhajtok, és fészkelődni kezdek a széken. - Ha kínozni akar, a lehető legjobb úton halad. - jegyzem meg mellékesen, direkt beleszólva a játékába. Ami pedig megrökönyödésre késztet, az, hogy letegez. Az, hogy azt mondja, örül neki, hogy velem tölthet egy kis időt. Merlinre, életemben talán először fordul elő velem, hogy a torkomon akadnak a szavak, és pár másodpercig nem is méltatom válaszra. Mit is mondhatnék neki? A tanáromnak. Végül erőt veszek magamon, és igyekszem az a Narcissa maradni, aki mindvégig voltam. - Örülök, hogy lassan képes lesz megjegyezni a nevemet. - bólintok egyet, visszanyerve a szemtelenségemet. - Viszont én jobban örülnék, ha nem egy büntetőmunka kellős közepén kellene élveznem a remek társaságát. Esetleg körbevezethetne a hálószobájában. - és a merészségem is visszatér, nem is akárhogyan. Kíváncsian várom a válaszát, és csak remélem, hogy nem cibál azonnal az igazgató elé.
Kierannak írva
Kieran Kulkov Bűbájtan professzor
Hozzászólások száma : 26 Join date : 2015. Jul. 24. Age : 50 Tartózkodási hely : Worcester/Roxfort
- Esetleg megtudhatom, hogy mit ír? - felnézek és megcsóválom a fejem, majd visszahajolok és íok tovább. Nem engedhetem, hogy megtudja, hogy dalszöveget firkálgatok számára. Legalábbis még nem. Ez ahhoz túl bensőséges információ, amit majd akkor tudhat csak meg, ha már nem lesz ennyire rideg a kapcsolatunk, vagyis remélem, nemsokára eljön ez a pillanat. Viszont addig csak akkor fogom írni a dal szövegét, ha ő is jelen van. A dallam pedig már megvan a fejemben, már csak le kell kottáznom. Enyhén megemelem a pergament, hogy ne lássa a rajta lévő cirádás betűket. - Idővel meg fogja tudni. - válaszomat egy apró, huncut mosoly követi, de ezt nem szeretném elrejteni. Azt szeretném, hogy egyre kíváncsibbá tegye az, ami a pergamenen kanyarog.
Nem tudja elrejteni, - lehet, nem is akarta - de egy kissé sértődött mosolyt veszek észre arcán. - Jól van, csak kérdeztem. - ahogy látom, igyekszik tartani magát, de egyre jobban elveszti a türelmét. Kezd idegessé válni, ami engem egy kis örömmel tölt el, de sokkal inkább bűntudatot kelt bennem. Még sosem éreztem ilyet, de felismerem. Elképzelésem sincs, hogy miért, de ez most nem foglalkoztat annyira, minthogy figyelmen kívül hagyjam a megjegyzéseit és kérdéseit. A dalra kell koncentrálnom, ha még ma be akarom fejezni és elő szeretném neki adni - persze csak úgy, hogy ne tudja, neki szól. - Valóban, nem velem, így legalább biztonságban vannak a piszkos kis titkai, professzor. - ne foglalkozz vele, Kier. Ezt most muszáj lesz befejezned. Ne hagyd, hogy elvonja a figyelmed, rá se nézz, hozzá se szólj. Próbálom nyugtatgatni lelkiismeretem, de ez nem túl könnyű jelen helyzetben.
- Pedig a talár a legkényelmetlenebb viselet. Legalábbis a számomra. Jobban szeretek anélkül lenni, még, ha alatta nem is viselek mást. - egy pillanatra felnézek az irományomból, de a válasz már a pergamen fölé görnyedve hangzik el. - Ha nagyon ragaszkodik hozzá, az irodába való belépése után nyugodtan megválhat attól is. - hogy ezt direkt csinálom-e? Természetesen. Látni szeretném, ahogy hosszabb ideig változik az arckifejezése és az érzelmek nem csak úgy átsuhannak az arcának egyik legsötétebb, legmélyebb pontján. - Magának nem lenne kényelmesebb nélküle? - kérdésére nem válaszolok, hanem felkelek az asztaltól és leveszem a talárom, amivel együtt jár, hogy felcsúszik a pólóm. Lévén, hogy a kastélyban elég meleg van, nem vettem fel pólón kívül egyebet, de nem zavar, hogy jelen pillanatban megvillantottam egyik legelőnyösebb testrészem. Alapvetően nem vagyok az egészséges étkezés híve, de felsőtestem ennek ellenére tökéletesen kigyúrtnak látszik. Valószínűleg a nagyapámtól örökölt gének miatt van ilyen jó alakom, de ezen még nem gondolkodtam túl sokat.
Már éppen kezdek megörülni, hogy tovább dolgozik, amikor beleszól a játékomba. - Ha kínozni akar, a lehető legjobb úton halad. - nem rontom el a játékot, de azért egy kicsit zavaró, hogy nem hagy nyugodtam játszani. Tekintetem őt pásztázza, de a játékom kifogástalanul szól. Végignézek a tökéletes arcán, majd haladok lejjebb és alig észrevehetően szemem megakad egy pillanatra női adottságain, de mivel eszembe jut, hogy tanárként ilyet nem tehetek, gyorsan tovább is haladok. Mikor elérek az asztal lapjáig, befejezem a dalt és egyenesen a szemeibe nézek. - Vélemény? - ennyi. Többet nem szeretnék mondani, mert a végén még félreérti, amit persze nem szeretném. Egy három perces dalban összefoglalt életleírás nem jó semmire, nem tudhatja, hogy miért is olyan fontos, hogy elmondja a véleményét életem burkolt leírásáról.
Letegeztem. Igen, valóban letegeztem és ez, ahogy látom nem hagyja hidegen. Arcán nagyon is jól látszik a meglepettség és a megrökönyödés, viszont ezt csak egy pár pillanatig láthatom, hisz nyelvbotlásom miatti zavaromban már a gitáromat pengetem lehajtott fejjel. Megzavarodtam. Nem szeretném, ha csak tanár-diák viszony lenne köztünk, de fogalmam sincs, hogy ezt hogy is kéne neki elmondanom, na és persze mikor. - Örülök, hogy lassan képes lesz megjegyezni a nevemet. - elmosolyodok a megjegyzésére, amit ma már nem tudom hányszor tettem meg, de ha még egyszer szükséges, én bele fogok betegedni, vagy előjön az örökölt perverzségem. Nem tehetek róla, hogy, ha egy kicsit is megnyílok, előjön a perverzségem. - Viszont én jobban örülnék, ha nem egy büntetőmunka kellős közepén kellene élveznem a remek társaságát. Esetleg körbevezethetne a hálószobájában. - felállok, lassan odalépek hozzá. Karjánál fogva vezetem a szoba hátsó feléből nyíló hálószobám felé, de mielőtt ezt megtenném, áldozok egy pillantást a már kész kottákra. Belépek azt ajtón és egy egyszerű bűbájjal világosságot teremtek odabent. Nincs túlszerelve a szoba, egy egyszemélyes ágy, éjjeliszekrény és egy fotel árválkodnak a falak mentén. Nem tudom mért csináltam ezt, de nem találok rá magyarázatot, ezért leülök a fotelba, őt pedig az ágyra ültetem. - Nos, itt lennénk. Mit szeretnél csinálni? - ha már egyszer letegeztem véletlen, akkor most már nem fogok visszatérni a magázódásra.
A fejcsóválására csak a szemeimet forgatom, és megvonom a vállaimat. Úgy látszik a professzor nem a szavak embere, engem pedig az igazán bosszant, ha nem tudom meg, amit akarok. Viszont akármennyire is nehezen érint, igyekszem nem mutatni az érzéseimet, csak egy lesajnáló pillantással jutalmazom, mintha kevésbé érdekelne a válasza, mint valójában. Közben belülről felemészt a mérhetetlen kíváncsiságom. Amikor felemeli a pergament, megrázom a fejemet. - Azért ne gondolja, hogy annyira érdekel, professzor. Fogok tudni aludni anélkül is, hogy tudnám mit ír rólam. - fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, miközben a szemeim makacsul villannak a férfira. Ugyan, mit is firkálhatna rólam? Már előre látom. Csak a szokásos tapasztalatok velem kapcsolatban, a kollégái, és a diáktársaim szájából. Akaratos, gonosz kis fruska, egy igazi kis kígyó, aki kellőképpen el van kényeztetve ahhoz, hogy a Mardekár ház királynőjének tartsa magát, és mindenkit, és mindent alárendeljen magának. Elégedetten elmosolyodok a gondolatom hatására. Általában sikerül pillanatok alatt kiismernem az embereket, most mégis kimondottan zavar, hogy Kulkov ennyire nehéz eset, még a számomra is. Még, ha megszólalna, legalább csak pár mondatot ejtene el, amikből következtetni tudnék saját magára, esetleg az életére, akkor máris jobban érezném magam. Így jelenleg viszont csak a szobájának a berendezéséből forszírozhatom, ki, és milyen ember is valójában. Márpedig ez nekem korántsem elég. Egyelőre. Még akkor sem, ha örömmel tölt el az a pillanatnyi megingás az arcán. Rám néz, a választ pedig már ismét a pergamen fölé hajolva hallgatom. Az alsó ajkamba harapok, hogy türtőztessem magam. Kimondottan zavar, hogy pillantásra sem méltat, miközben lényegében a testemről van szó. Legalább azt elvárnám, hogy tetőtől talpig végigmérjen, ne pedig azokba a fránya papírokba burkolózzon. A válasza viszont részben kielégít. - Az nem zavarná, professzor? Az óra elején, mintha azt ecsetelte volna nekem, hogy magát éppenséggel zavarja az öltözködésem. - biccentem oldalra a fejem, és nézek fel rá. - Ilyen gyorsan megváltozott volna a véleménye? - kérdezek vissza, miközben kacér mosolyom megjelenik az arcomon. Az viszont kellőképpen meglep, hogy a kérdésemre válasz gyanánt egy spontán sztriptízt produkál. Jó, sajnos csak a talárját veszi le magáról, nem pedig a nadrágját, aminek százszor jobban örülnék, de ez éppen elég ahhoz, hogy a meglepettségem elégedettségbe csapjon át. Hát még mikor meglátom a kidolgozott hasfalát a másodpercekre felcsúszó felsője alatt. Szinte alig tudom leemelni róla a tekintetemet, a mosolyt pedig lehetetlen levarázsolni az arcomról. - Oké, azt hiszem magát nem kell órákig győzködnöm. - szólalok meg mosolyogva. - Sem erről, sem másról sem. - teszem még hozzá, elég kétértelműen. A kezemben tartott penna serceg a papíron, én pedig hol kis, hol nagy sóhajokkal reagálok a professzor időtöltésére, egészen addig, amíg meg nem szólalok. Hogy zavarjam, természetesen, mi másért? A szempilláim alól nézek fel rá, elkapva a tekintetét, és az elégedettség megüli a mellkasomat, amikor észreveszem, hogy feltűnésmentesen igyekszik végigmérni engem. Én pedig csak nem bírom megállni, hogy ne hajoljak el a pergamenektől egy pillanatra. - Tetszik, amit lát, professzor? - a szemeim szemtelenül villannak rá. Nem tudom, hogy meddig játszhatom ezt el vele, de, amíg lehet, kimondottan élvezni fogom. A kérdésére már kevésbé érdekelődően válaszolok. - Ahhoz képest, hogy nem értem miért ezzel a mugli szórakozással foglalja el magát, be kell ismernem, nem is hangzott olyan rosszul. A szövege végül is tetszett. - vonom meg a vállaimat, halványan elmosolyodva. Igyekszem túllépni a kisebb meglepettségemen, amit a tegeződéssel okozott nekem. Inkább megszólalok, már túlságosan is kacéran, amikor arra kérem, hogy vezessen körbe a hálószobájában. Nem ismerem a mértéket, úgy látszik. De, mintha ez a professzort sem nagyon érdekelné, ugyanis a másodpercek töredéke alatt érinti meg a karomat, és vezet annál fogva a teremből nyíló hátsó ajtóhoz, ami minden bizonnyal a hálóját rejti maga mögött. Jó ötlet, vagy sem, vele együtt lépek be a kis szobába. A büntetőmunkám kezd egy teljesen más irányba elterelődni, és őszintén, nem bánom. Egy kicsit sem. Zavartalanul foglalok helyet az ágyán, még akkor is, ha kicsit furcsának találom az éppen kialakuló helyzetünket. - A büntetést már megúsztam.. vagy nem? Inkább maga mondja meg, kíváncsi lennék az ötleteire. - hagyom a padlón a cipőimet, és húzom magam alá a lábaimat, miközben elég kihívóan tartom Kulkovval a szemkontaktust.
Kierannak írva
Kieran Kulkov Bűbájtan professzor
Hozzászólások száma : 26 Join date : 2015. Jul. 24. Age : 50 Tartózkodási hely : Worcester/Roxfort
- Az nem zavarná, professzor? Az óra elején, mintha azt ecsetelte volna nekem, hogy magát éppenséggel zavarja az öltözködésem. - elmosolyodok és már nyitnám a szám, amikor folytatja. - Ilyen gyorsan megváltozott volna a véleménye? - mosolyom nem hagy cserben, még mindig arcomon pihen. - Félreért. Valóban azt mondtam, hogy az öltözködése zavar, de nézőpont kérdése, hogy mit veszünk az öltözködés fogalmán belül. Én jelen esetben, nem veszem öltözködési problémának, ha anyaszült meztelen jelenik meg irodám ajtajában. - mosolyom egy kicsit elhalványítom. - A véleményem akkor is, most is és a jövőben is ez marad. - nem méltatom ennél több beszéddel, így a mosolya sem érdekel. Na nehogy már ezt meséld be magadnak! Valld be, hogy nagyon is tetszik a mosolya és csak zavarodban nem mersz ránézni, nehogy elpirulj.
Mikor levettem a talárt, ránézek, megigazítom a pólóm és az előbb levett ruhadarabot a székem háttámlájára helyezem. Nagyon is meg vagyok elégedve magammal, ahogy meglátom szélesre nyúló száját. Elmosolyodok, de nem szólalok meg, hanem leülök és elkezdek gitározni, közben hallgatom, hogy mit is mondd. - Oké, azt hiszem magát nem kell órákig győzködnöm. Sem erről, sem másról sem. - megvonom a vállam, de belülről halálra röhögöm magam a mondat félreérthetőségén.
Mikor már vagy huszadszorra sóhajt akkorát, hogy majd kifúj a székből, elkezdem végigmérni és kis idő múlva egy kissé előrehajol, végre megszólal. - Tetszik, amit lát, professzor? - magam sem tudom, mi történt, de nagyon elvesztettem az önkontrollt, aminek köszönhetően kicsúszott a számon egy olyan mondat, aminek nagyon nem szabadott volna. - De még mennyire. - csak gratulálni tudok magamnak. Kier, az istenért, a nyáladat nem akarod véletlen az asztalra csorgatni?
- Ahhoz képest, hogy nem értem miért ezzel a mugli szórakozással foglalja el magát, be kell ismernem, nem is hangzott olyan rosszul. A szövege végül is tetszett. - bár örülök, hogy tetszett neki, de fel nem tudom fogni, miért pont a szöveg nyerte el a tetszését. Én, személy szerint a zenébe vagyok beleszeretve. A véleményét egy biccentéssel köszönöm meg, ami ugyan nem nagy gesztus, de szerintem egy ilyen helyzetben bőven elégnek bizonyul.
Az ágyon felhúzott lábakkal ülő lányra mosolygok, de nem tudok megszólalni, inkább várom, hogy ő álljon elő valamivel, de ezt sajnos bebuktam, ugyanis a következő pillanatban már vissza is kérdez. - A büntetést már megúsztam.. vagy nem? Inkább maga mondja meg, kíváncsi lennék az ötleteire. - jó meglátás. Rá is bólintok. - Már, réges-rég megúsztad, de attól elvárom, hogy a hét többi napján is meglátogass. - egy kicsit gondolkodok, hogy biztos jó ötlet-e, hogy én mondjam meg, mit szeretnék csinálni, de aztán inkább hagyom az agyalást, felállok, közelebb lépek hozzá és gondolkodás nélkül egy apró csókot lehelek ajkaira. Arra a rövid időre megszűnik körülöttem minden. Ahogy puha ajkaihoz érintem szám, elfelejtem az egész múltam.
Kezdőlap 
Szomb. Márc. 26, 2016 10:07 pm by 
