Alecto Carrow

Sokan használják rám a ribanc szót, de csak nagyon kevesen értik ennek az igazi jelentését. Könnyelműen hozzávágják akárkihez, de az az igazság, hogy csak kevés emberre igazán igaz. A ribanc nem egyenlő a lotyóval. Nincs szükségem férfira ahhoz, hogy erősnek érezzem magamat. Nem vagyok rest végigtaposni néhány torkon ahhoz, hogy előrébb jussak az életben. Nem vagyok hajlandó elismerni semmilyen akadályt és azt pedig végképp, hogy az utamba álljanak.
Nem félek műmosolyt, ami az angyalokét szégyeníti meg, varázsolni az arcomra miközben azokra az emberekre nézek, akiket a világon a legjobban gyűlölök. Érdekember vagyok. Ez tény. Jobb, ha mindenki beletörődik. Ha valaki az utamba áll, amikor széttárom majd a szárnyaimat nos.. hát azt előre sajnálom.
Ne tévesszen meg a külsőm. A bájos szempár mögött a pokol ezer ördöge tombol. Féltékennyé szeretnél tenni? Csak nyugodtan. Nyúlj ahhoz, ami az enyém vagy amit én akarok és megesküszök mindenre, hogy látni fogod az utolsót dobbanó szívedet az ujjaim között. De ne félj, amíg nem állsz az utamba vagy van valamid amit én akarok, addig én leszek a legeslegjobb barátnőd, harcostársad, szárnysegéded... csak ne lepődj meg, ha kirúgom a bokádat mielőtt célba érhetnél.

Figyelem, ahogy a szőke tincsekbe burkolt angyali arc lassan mély álomba szenderül. Aludj csak én majd őrzöm az álmodat, hiszen még szükségem van rád. Még nem bukhatsz el, királynő, még nem. Nevetségesen szép vagy, rafinált és manipulatív. Mégsem érzem azt, hogy bármiben képes lennél túltenni rajtam. Egy másik életben majd talán lehetünk igazi barátnők vagy valami ehhez hasonló. Egyenlőre azonban semmi mást nem látok benned csak valakit, aki az utamban áll. Émelyítő hányinger kerülget mióta megkaptak a Mardekár ház képzeletbeli kis koronáját, amit azóta mérhetetlenül büszkén viselsz. Szinte kedvem volna megtekerni azt a vékony kis nyakadat, hogy megnézzem mennyi időbe kerül, mire kileheled a lelkedet is rózsaszín ajkaidon.
Egy árny lép csendesen pihenő alakod mellé és én csak félrebillentem a fejemet. Szellemnek érzem magamat egy pillanatig, aki úgy szemlélheti a jelent, hogy a jelen nem látja őt. Amikor a hálóköntös alól kikandikál egy pálca egy apró, szinte észrevehetetlen pillanat erejéig elgondolkodom. Talán hagynom kellene, hogy egy feltörekvő tehetség csendes átkot suttogjon zárt szempilláidra. Gyerekes csíny csupán semmi több. Senkinek sem ártana csak megkarcolná egy kicsit makulátlan dicsfényedet.
Olyan hangtalanul állok fel és lépek a reszketeg lány mögé, mint egy jól gyakorlott nagymacska. Válla fölött figyelem, ahogy még egyszer átolvassa a rongyosra gyűrt pergamenről az átkot magában mielőtt céltudatosan rád szegezné a pálcáját. Hallom ahogy tüdeje megtellik friss levegővel és teljes lelkével kész nekivágni ennek az édes kis bűnnek.
Pálcám hegye finoman fúródik bele bőrébe az álla alatt és mielőtt akár egy szó is elhagyhatná a száját az egész kis terve füstté válik. Senki nem érhet hozzád csak én és ha valaki majd először elgáncsol.... az is én leszek.
-Tudod ki vagyok?-lassan formázom meg a szavakat csendesen, hiszen ajkaim füle mellett pihennek. Érzem ahogy egy pillanatra megremeg.
-Alecto.-reszkető hanggal ejti ki a nevemet és halvány mosoly jelenik meg az arcomon.
-Ébreszd fel és mond el neki mire készültél vagy búcsút mondhatsz a kis babaarcodnak.-hangom diadalittas és mosolyom csak szélesebbé válik, amikor megérinti a válladat visszarántva a valóságba mézédes álmodból. A tekinteted alöbb rá szegeződik majd rám és a pokol ezer ördögének mosolya jelenik meg az arcodon. Megvárom, amíg szépen meggyónja neked bűneit halkan sírva aztán magadra hagylak vele, hogy megmutathasd, hogy a címet ki is kellett érdemelni. Nem csak eléd fújta a szél.

ELFOGADVA!

Méltán váltál a MARDEKÁR ház tagjává Alecto Carrow, könyörtelen vagy és számító, egy igazi kígyó. Kíváncsi vagyok meddig tudod még megtéveszteni Narcissát és, hogy sikerül e elvenned tőle a koronát. Nyomás, hagy lássuk...