Marlene McKinnon

„Hogyan süssünk Marlene McKinnon-t?” – eredeti recept

Hozzávalók:
- 20 dkg liszt
- 2 tojás
- egy fazék megtöltve kedvességgel
- pár szem önbizalom
- 2 evőkanál aranyosság
- egy csipetnyi szorgalom
- reszelt báj, igény szerint
- 1 teáskanál lustaság
- őszinteség és közvetlenség szirup
- egy csipetnyi humor
- 1 evőkanál reszelt okosság
- végezetül pedig 1 csésze szenvedély

Elkészítése: A fazék kedvességhez adjuk hozzá a csipetnyi szorgalmat és a csésze szenvedélyt, majd tegyük a fazekat a platnira, és főzzük körülbelül tíz percig. Félidőnél szórjuk bele azt a pár szem önbizalmat és az evőkanál okosságot. Nincs ok az aggodalomra, a forrástól majd felolvad. Az idő lejárta után kapcsoljuk le a platnit, húzzuk arrébb a fazekat, és öntsük a teáskanál lustaságot az eddigiekhez. Szórjuk a reszelt bájt tetszés szerinti mennyiségben a főztünkhöz, kavarjuk meg egy kicsit, s jöhet a liszt meg a tojás. Kézzel kicsit gyúrjuk össze a fazékban, hogy összeálljon, majd terítsük ki a „tésztát” egy deszkára. Ismét gyúrjunk rajta, hogy még jobban összeálljon, aztán jöhet a tepsi, amit kenjünk be a őszinteség és közvetlenség szirupunkkal. Egyengessük el a tésztát, fűszerezzük meg egy kis humorral és varázslattal, aztán mehet is a sütőbe kilenc hónapra!

Hello, öhm…izé..én Lena vagyok. Marlene McKinnon. A középső nevem nem igazán publikus pedig anyám szerint nagyon illik rám, szerintem kicsit sem, de hát ugye ők adták, és ők biztos jobban tudják..vagy ő..Na, tessék, még el se kezdtem rendesen a fogalmazásom, már szómenésem van. A bátyám szerint ez nagyon gyakran előfordul velem, főleg akkor, ha ideges vagyok, és hogy ez nem egészséges, próbáljam meg leküzdeni, de ha nem megy? Na de visszatéve, az iskolapszichológus azt mondta, hogy írnom kell egy fogalmazást az eddigi életemről, mert úgy látja nem vagyok eléggé tisztában azzal, hogyan is kéne viselkednem, mint egy girffendéles. Persze ezt nem kell neki megmutatnom, csak ha nagyon akarom, de én nem fogom akarni, ezt már előre tudom. Sajnos nem vagyok valami jó fogalmazó, de erről is anyu tehet, nem engedte, hogy írogassak kicsi koromban, pedig szerettem… verseket írtam, meséket, meg rajzoltam rengeteget. Mondjuk, még ma is rajzolok..de akkor kezdjük az elején.
Mint azt már említettem, a nevem Marlene. De mindenki csak Lena-nak hív. Néha a apa hív Marlsnak, de csak ha akar tőlem valamit, mondjuk hogy masszírozzam meg a nyakát. Nem valami nagy auror jellemre utal, mi? Pedig amúgy az, de a családjáért bármit megtenne, tényleg, bármit. Apunak mindig is én leszek a kis szeme fénye, a kis hercegnője, aki ugyan kicsit félresikeredett, vagy, ahogy ő mondaná, egyenesen félrekúrt lett, mégis büszkeség a szemében. Hát nem ő a legjobb apa a világon? Hát nem… vagy legalábbis nem feltétlen. Anyu mindig azt mondja, hogy ha a igazságérzet fájna, apu már letépte volna a húst a csontjairól. Nem ismerem apám ügyeit, de ha anyu mondja, akkor biztos úgy van, elvégre ő egy okos nő, vagy mi a fene. Anyámat is szeretem, de hát én már csak ilyen vagyok, szeretek mindenkit. Na de, anyám tényleg egy okos nő, és kitartó, és őszinte. Sokkal szókimondóbb, mint apám, ami nem kis teljesítmény. Josephine néni mesélte egyszer, hogy nagyon nyávogós libuci volt az én koromban. Néha még most is az, de elnézzük neki, mert olyankor, ahogy apu mondaná, nagylány és nem szabad vele kötekedni, mert dührohamot kap, és felgyújtja a házat. De egyébként kedves nő, csak kicsit szeszélyes… vagyis inkább szeszélyes, mint kedves. Néha nem tudom, hogy bírják egymást apuval. Mikor kicsi voltam, mindig átszaladtam Danhez, ha veszekedtek…meg ha vihar volt…meg úgy általában ott üdültem esténként a szobájában, mert ott volt ő is. Régebben, mikor még tíz-tizenkét éves voltam, nagyon ragaszkodtam Danhez, aminek ő annyira nem örült, gondolom én, mert mindig kikergetett a szobájából, vagy elűzött, ha épp a haverokkal volt, amit nem értek, mert nem vagyok én olyan cikis személy, csak néha rám jön a szómenés. Mint például most, pedig most még csak nem is állsz előttem. Na mindegy. Szóval vissza oda, hogy élet. Elég jó életem volt, mármint mi mondható annak? Mindent megkaptam, amit csak kiejtettem a számon, nem nagyon kellett küzdenem semmiért…de azt hiszem, nem lettem miatta sznob. Legalábbis remélem. Mert sznobnak eléggé kis tűzrőlpattant. De tényleg, én mindig vissza beszélek mindenkinek, de nem udvariatlanul, csak olyan hirtelen.

Mindenesetre azt hiszem, jó nekem a griffendélben, néha talán túl sok vagyok, de azért azt hiszem, szeretnek. De vannak nekem mindenhonnan barátaim, meg ugye ott van nekem Vic, aki az én védőangyalom az öccse és az én bátyám ellen. Mert mindig összefognak, hogy megszívassanak.

Na tehát, kérem szépen, ez lenne az életem, nem értem mi baja van, szerintem egész emberi vagyok…vagy lehet pont ez a baja? Mindegy, ezt én nem tudhatom, holnapig kell beadnom, ha akarom… de én nem akarom. Miért van olyan érzésem, hogy ez el fog jutni a vén banyához??

ELFOGADVA!

Na te vagy az akit én olyannyira vártalak. Annak kifejezetten örülök, hogy egyedire sikeredett a jellem, tetszik. Mint ahogy a vicc is tartja, egy nőt kilenc hónapra jóllakatni két tojással és egy kolbásszal lehet. Noha a szüleidről és a tesódról az előtöridben többet írtál mint magadról, de majd játéktéren kibontakozol. Én ezennel téged elfogadlak, foglalózz és nyomás játszani!