Anton Greyson

"2 évvel ezelőtt"

Tejfehér füst, üvegcsék hada, és egy magas szikár alak a káosz közepén, kezében egy vékony, hosszúkás fadarabbal. Az egyik üstből fehér folyékony köd omlik alá, és terül szét a szőnyegen, körbeöleli az alak vékony, hosszú lábait, és felkúszik rajta, egészen a keskeny derékon, a szikár, nem túl izmos mellkason keresztül, az arcáig, amin elégedett kifejezés ül. Vékony ajkai enyhe mosolyra rándulnak, munkája eredményét látva, és hanyag mozdulattal nyúl az asztalon heverő whiskeys pohár után, benne az aranyló folyadékkal, és le is húzza, egyetlen hajtásra. Egy apró fiolát szed elő, és a gomolygó füstöt, beleirányítja a fiolába, és felteszi a polcra. Három fiola telik meg a különös tejfehér köddel. Aztán a szoba kitisztul.

Rendetlenség uralkodik az amúgy egyszerű berendezésű házi laboratóriumban, hiszen ez az alagsori méregkifőzde, ahogy magában nevezni szokta, az ő kis műhelye, ahol napokig el tudna tűnni, ha nem lennének fizikális szükségletei. Ezt mutatja a megjelenése is. Fekete nadrágja  lezserül feszül a derekán, a szintén fekete ing, a nadrágra lóg gyűrötten és viseletesen, az ingujjak feltűrve és a felső gombok kibomolva. Nem túl rendezett, és összeszedett látvány. Pláne nem az arca.  Vékony, hosszúkás, és borzalmasan kialvatlan. Körülbelül kétnapos borosta díszi az arcát, ajkai némaságba burkolóznak, szemei alatt hatalmas karikák, szürke szemei pedig mint a lélektelen tükrök fénylenek. Két napos munkát tud maga mögött, fáradt.

A műhelyét elhagyva, poharával a kezébe lép a nappaliba, ahol felfigyel az ablakon kopogtató bagolyra, így egy pálcaintéssel kinyitja azt, és elveszi a madártól a levelet, amit hozott. Minisztériumi pecsétre számít, így meglepődik amikor a jól ismert Roxfort címerét pillantja meg.
- Na ez meg...? - dörmögi magában ahogy a karjára települő madarat odaviszi a vendégsarokba, ahol mindig van némi bagoly eledel és tiszta víz a messziről jövő madaraknak, és persze a sajátjának. Közben feltépi a borítékot is, és homlok ráncolva olvassa, már majdnem el is felejtette, hogy egykori kollegája és barátja ajánlására megpályázott egy tanári állást.  Úgy tűnik némi visszajelzés érkezett róla, és ahogy szemével a sorokat falja, be is igazolódik a sejtése, ő lesz az új tanár, és másnap már az iskolában kell lennie. Megrázza a fejét.
- Minek is jelentkeztem...

" Mostanában"

- Oké, oké... mi? Ez hülyeség... Merlinre ez meg... - hallatszódik a magas szikár alaktól, aki az íróasztal mögött üldögél, keresztbe tett lábakkal, amiket természetesen az íróasztalán tárol, és az ölébe egy halom megírt házidolgozat, éppen ezeket osztályozza, és fennhangon kommentálja az üres irodájának. Már lassan ott tart hogy az egész évfolyamot megbuktatja, függetlenül attól hogy egy két egészen jó dolgozat is került a kezébe. Azokat félre is tette. Akad néhány hóbortja, például hogy gyakran a levegőben lebegteti a dolgozatokat és úgy hívja magához őket darabonként, még auror korából megmaradt szokás. Erre a gondolatra unottan dől hátra és gondolatai akaratlanul is elkalandoznak a múltba, amikor még volt felesége, és egy kislánya is. Ő maga aurorként dolgozott, és egy balul sikerült rajtaütést bosszultak meg azzal, hogy a családját vették célba, helyette. Ott ütöttek belé, ahol a legjobban fájt, emiatt lett most ilyen zárkózott és megkeseredett, sosem dolgozta fel igazán a tragédiát, és néha még mindig álmából felriadva, a feleségét keresi. Megtalálta a családja gyilkosát, és pokolra is küldte őket, de ő maga is ráment, és egy küldetés alkalmával a felettesei felfüggesztették, aztán meg ő vágta a képükbe a felmondását. Aztán jött ez a tanári lehetőség, és mivel ő mindig is erős volt bájitalok terén, gondolta miért ne?
Ezért javít most házi dolgozatokat, és káromkodik mint a szamár, ha valami éktelen hülyeséget olvas. Bár lassan a végére ér, és a székében hátradőlve éri az álom is. Az álom sem kíméli, álmában otthon van, a családjával....