Wake me up when... - Gavreel & Anton

Lábaimat az asztalon pihentetem, miközben hátra dőlve a széken, fejemet kezeimen megtámasztva ”kényelmesen” alszok. Igazából tegnap este fájt már a szemem a sok olvasástól és csak két percre dőltem hátra, hogy pihenjek, de ez kicsit jobban sikerült. Egyszerűen felriadok, mikor valami a számba esik. El nem tudom képzelni, hogy még is mi a fene lehetett, így egyből ki is pattan a szemem. A székről majd le esve a pánikroham szerűen felültem, mire rá eszméltem, hogy megnyugodhatok. Nincs nagy baj. Közben egy ismerős hangra leszek figyelmes. Így mintha igazából nem is csináltam volna semmit sem az előző mozdulatsorból megfordulok a jövevény felé. – Reggelt? Már ott tartunk? Még is hányóra van? – kerekedik ki szemem, hisz tényleg meglepett a dolog. Pedig megesküdnék, hogy csak két percre hunytam be a szemem. Viszont ez már nem az első eset. A többi tanár már szerintem kezdi azt hinni, hogy elfelejtettem a belépő kódom. Pedig nem, csak ritkán sikerül odáig eljutnom.
Anton kezébe meg pillantok egy kosárnyi finomságot, amiből kiszúrom a szőlőt. Így már értem, hogy került a számba. Szóval viccelődünk mi? Remélem legalább a műsor is megfelelt és legalább egy pici mosolyt a szájára varázsolt.
Antont már egy jó ideje, hogy ismerem. Talán ő az egyetlen, akivel nagyon jól elvagyok a professzorok között. Nem szeretem mikor rosszkedvű, így mindig rajta vagyok az ügyön. Azon a bizonyos, legalább kicsit vidítsuk fel a bájitaltan professzort dolgon. Kisebb, nagyobb sikerrel menni is szokott ez.