I ask, but can I get answers? - Mara & Liz

Egy teljesen átlagos nap, egy teljesen átlagos hétvégén. Legalábbis az lett volna, ha nem megyek le a Roxmortsba, randizni egy griffendéles fiúval. Nekem messziről Rick nagyon tetszett, és jó ideig úgy látszott ez kölcsönös is. Mindig mikor elmentünk egymás mellett a folyosón, vagy amikor véletlenül összetalálkozott a tekintetünk a nagyteremben valamelyik étkezés között, akkor folyton egymással szemezgettünk. Már vártam, hogy egyszer odajöjjön hozzám, és megkérdezze, hogy van-e kedvem elmenni együtt valahova, de eddig talán nem volt elég bátorsága a dologhoz. Pedig… nem vagyok az a fenyegető jelenség, és mindig bizakodva mosolyogtam rá, amikor csak összefutottunk. Végül aztán csak sikerült összeszednie a bátorságát, és az egyik órám után megvárt a folyosón és feltette a nagy kérdést, én pedig természetesen örömmel igent mondtam rá.

A randi, hát… nem sikerült olyan jól, mint ahogy azt elképzeltem, de végül is nem is volt a szörnyű kategóriába sorolható. Rá kellett jönnöm, hogy merőben más az érdeklődési körünk: Rick csak a kviddicsről tudott beszélni, vagy éppen arról, hogy milyen menő, hogy mindenki az évfolyamán őt akarja, és még sorolhatnám. Hát oké. Valószínűleg engem így már nem kaphat meg. Még egy kis időt eltöltöttünk együtt ezek után, de aztán mind a ketten elindultunk vissza – külön-külön – a kastélyba. Kicsit csalódott vagyok, mert reménykedtem abban, hogy végre valami normális kapcsolat is összejöhet, és most tévednem kellett. Nem meglepő módon, ezért egyáltalán nem örülök annak, mikor véletlenül Marába botlok, miközben próbálok visszajutni a klubhelyiségembe. Abba a Marába, aki szó nélkül egyszerűen csak átpártolt Rodolphushoz, mikor pontosan tudja, hogy Rab mennyire gyűlöli őt. Bár ő azt talán még nem tudja, hogy mi is történt azóta, de akkor sem vagyok képes felfogni, hogy miért tette ezt. Egyik pillanatról a másikra változott meg a helyzet, és a viszonyunk is, pedig már évek óta jóban voltunk.

Akaratlanul is még komorabbá válik az arckifejezésem, és úgy érzem, hogy ha már lehetőségem adódott rá, akkor most kifaggatom. Valószínűleg úgysem fog válaszolni, de akkor is, próbálkozni szabad, nem igaz?
- Szia. – Köszöntöm cseppet sem barátságosan, de azok után, amik történtek, szerintem ez nem is várható el tőlem.
- Jól eltűntél… – Kezdek bele, és közben próbálom kontrollálni a kibukni készülő dühömet: egyelőre még sikeresen.
- Hol voltál? Mit keresel Rodolphus oldalán, mikor eddig Rab barátja voltál? Mi történt? – Záporoznak belőlem a kérdések. Rögtön belevágtam a közepébe, képtelen lettem volna bármiféle udvarias köröket kisajtolni magamból. Most nem. Ez nem az az alkalom, mikor képes lennék jó fejként viselkedni Marával, mikor olyan dühös vagyok rá. Főleg mivel látom Rabon, hogy még ettől is szenved, hogy ő már nincs mellette.

Words: 419 || Notes: Remélem tetszik