Remus J. Lupin

Egy sápadt alak sétál veled szemben. Egyre közeledik. Vajon mit érzel, ha nem félelmet, vagy sajnálatot. Enyhén őszülő hajszálak, összeszabdalt arc, ez több mint ijesztő, nem gondolod? De a valóság merőben eltér ettől.

Valójában egy kedves fiúval állsz szemben, aki csak akkor támad, ha valamilyen veszély fenyegeti a barátait. Akkor sem biztos, hogy fizikai támadáshoz folyamodik. nyugodt természetű srác, és rendkívül nehéz kihozni a sodrából. Eddig csak pár embernek sikerült. rendkívül jól érvel és szókincse is az egekben van ellentétben a korabeli fiatalokéval. nem szereti az erőszakot, de a telihold közeledtével egyre sápadtabb és ezzel együtt gyengébb lesz.Egyébként sem erős ember, de a pálcával tud bánni és rendkívül érdeklődő személyiség. Szinte minden érdekli és rendkívül tapasztalt természetjáró.

Nyilván ilyennek látják a hozzátartozói és barátai. de mostanában még tőlük is tartja a két-három lépés távolságot és már nem csak telihold idején tűnik el nyomtalanul. Nap, mint nap mindig egyre több időre van szüksége, amikor egyedül lehet. Igényli a magányt és nem kezdeményez senki felé. Megváltozott, pedig mily eleven volt kisdiákként. Elmúltak azok az évek és Remus gyökeres változásokon ment keresztül. Az igazgatóhoz is egyre sűrűbben jár, így elterjedt egy olyan pletyka, mely szerint átállott a sötét oldalra. Bármennyire is akarja tagadni, magának be kell vallania, hogy ez így van. Kényszerhelyzetben átállt akaratlan és ezen nem változtathat.

Férfi létére törékeny akár a porcelán és barátai egyre többször kapják azon, hogy sír a folyosók rejtett zugaiban, amiket csak ők ismernek. nehezen dolgozza fel a vele történteket, ugyanakkor arra törekszik, hogy a külvilág ne vegye észre a változást, hogy baj van. Ez eddig nem igazán sikerült neki, de minden erejével azon van, hogy megmentse barátait a rossztól, ami rájuk vár.

Halálsápadt arccal sétálok az igazgatói iroda felé, holott tudomásom szerint nem csináltam semmit. Ahogy az ajtó elé érek, bekopogok, de kezem rögvest visszaesik testem mellé, ahogy nyílik az ajtó. Én belépek, mintha a kivégzésem helyszínét közelíteném meg és az igazgató lenne a hóhér, oly szigorúan áll előttem. Nem nézek rá. Egyszerűen nem merek, de hát ha ennyi bátorság sincs bennem, miért vagyok a bátrak házában? Logikátlan.

Hosszú másodpercek elteltével megszólal és az asztal előtt levő székek egyikére mutat.
- Foglaljon helyet, csak bátran. - erre én egész testemben remegve ülök le a párnázott székre, s várom, hogy elmondja, miért is hívatott. Már ránézek, de tekintete miatt feláll a szőr a hátamon. Az a rideg, kék szempár csak növeli feszültségem.

Másodpercek múlva végre belekezd mondandójába.
- Egy feladattal szeretném megbízni önt. Nem mondom, hogy szeretni fogja, sőt... Kifejezetten hálátlan feladat ez számára, de 'isz nincs választása. - meglepődök. Furcsa mód enyhült a rettegés és átvette a helyét egyfajta beteges kíváncsiság. - Jól tudom, hogy Peter Pettigrew, Gileroy Lockhart és Sirius Black a barátai? - már nyitnám a szám, de nem hagy válaszolni.

- Hát persze, hogy jól tudom, ugyanakkor mostanában igen érdekesen viselkedik a csipet-csapat három tagja - magán kívül persze. Utána kellene járnia ennek-annak. Mit gondol?

Ahogyan ezt elmondta, amiatt elönt a düh. Hogy bír ilyen behízelgően mézes-mázosan mosolyogni? Undorító.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy kémkedjek utánuk? - kérdem kissé indulatosan, mire ugyanazzal a mosollyal az arcán biccent egyet. - Miért kéne ezt tennem? Ők a barátaim és nem fogom őket becsapni! -azon kapom magam, hogy felemeltem a hangom és felálltam a székről. Visszaülök és nagy levegőt veszek, hátha hamarabb megnyugszom.

Undorító egy alak és véleményem nagyon is jól látszik arckifejezésemen.
- Nahát, miből lesz a cserebogár? Okosabb, mint hittem, és lényegesen bátrabb. Ugyanakkor ez a hangszínváltás felesleges volt, hiszen nincs választása. Meg kell tennie, különben...
- Különben mi lesz? - szakítom félbe elhaló, ijedt hangon.
- Különben búcsút mondhat a barátainak Mr. Lupin. És az sem lenne jó, ha féltve őrzött titka valamilyen véletlen folytán kitudódna. Szóval, elvállalja?

Azt hittem ember nem lehet ennyire álnok, de tévedtem. És igaza van, nincs választásom. A barátaimat muszáj megvédenem... és a titkom is.
Aprót bólintok beleegyezés gyanánt.
- Mit kell csinálnom? - hangom megremeg a kell szó közepén és már a legrosszabbra gondolok, mielőtt az valóban bekövetkezne.
- Semmi olyat, ami nagyon megerőltető lenne. Heti egyszer, vasárnap meg kell nálam jelennie egy rövidke beszámolóval. Kivel találkoznak a barátai, mikor, hol, mily célból és főleg arra lennék kíváncsi, hogy mit tervezgetnek? Hisz tervezgetnek valamit, ezt már nagyon rég tudom, de ha akár egyetlen vasárnapot is elmulaszt, annak súlyos következményei lesznek...

Elmosódik a kép, a szavak egymásba folynak, én pedig az ágyamban találom magam. A hálókörlet csendes félhomálya kerül szemem elé és az egyenletes, halk szuszogásokat hallva, megint elér az álom leple, de most egy sötét szobában találom magam. Egy hangot hallok. Egy nő hangja... Dúdol...
- Anya? - a dúdolás megszűnik és átveszi helyét egy vészjósló zene. Beleborzongok és körbenézek. Egyetlen ajtó, ablak nincs, minden fekete. Az apró fényt áteresztő nyíláshoz rohanok és öklömet megfeszítve kezdek dörömbölni a zárva lévő ajtó lapján. A zene egyre hangosabb és egy kissé megnyugtatóbb, de hatalmába kerít a félelem és egyfajta kín.

A fejem mintha szét akarna robbanni a fájdalomtól és a mellkasom is egyre jobban növekszik. Felordítok, ahogy a hangszálaim engedik és összeesek a földön. Testem rángatózni kezd, de ebből már semmit sem veszek észre, ezt eltakarja a... szőr. Egész testem egy nagy szőrkupaccá válik és én nem tudom irányítani magam. Nem emlékszem semmire...

Felriadok és órámra pillantok. Reggel hat. Végre. Vége a borzalmas éjszakának, de... holnap telihold. Ismét át kell élnem, mit már oly sokszor ezelőtt. A kínok kínját a pokol legmélyebb bugyrában és folyton ugyanaz a zene.. ugyanaz a hang és újabban ugyanaz a pár sor.

ELFOGADVA!

Remus, örömmel olvastam az előtörténetedet, nagyon tetszett, sikerült úgy megalkotnod a karaktert, ahogy azt valóban elképzeltem. Remélem jobban fognak idővel alakulni a dolgaid, addigra is pedig: sipirc játszani!