Kiss me or kiss the dementor - Szellemszállás - Lily & Perselus

Lily. Meg a zseniális ötletei. Na, az.
Elsőre talán jogosnak tűnik a kérdés, hogy mi a rákot keres két roxfortos diák – egy mardekáros és egy griffendéles, fontos információ! – az éjszaka kellős közepén nemcsak a hálókörleteken, de még a kastélyon is kívül, a sikítószellemekről és egyéb finomságokról elnevesült szellemszállás felé igyekezve.
A válasz viszont pofonegyszerű: egyik sem akarja elveszíteni a fogadást.
Mert fogadás köttetett bizony, mégpedig a halloweeni afterezés elázottabb perceiben, mikor már én sem csupán méltán híres zsenialitásomat ontottam magamból, mégis akadt belőle elég, hogy Lily Evanst felhúzzam. És ami azt illeti, ő sem tétlenkedett...
A végeredmény mindenesetre az lett – ami miatt jelenleg százfűlé főzetben Roxmorts utcáit rójuk, egymás felemelő társaságától olvadozva –, hogy két erősen képviselt elmélet ütközött egymásnak:

Ad 1: Ugyan már! Nincs ott semmi, és nem is volt sosem, csupán a hozzád hasonló gyengeelméjűeket riogatják vele!

Ad 2: Ó hogyne! Az egész falu hallotta azokat a sikolyokat. Mégis mit gondolsz, áriázó kertitörpék adnak koncertet éjjelente? Igenis VAN ott valami.

Természetesen akadt egy rakás ad 3 is, de ezekről felesleges is szót ejteni. A Black-féle logikát lekövetni ugyanis színtiszta időpocsékolás.
Nem vagyok egy könnyen heccelhető figura, de sajnos aznap este volt bennem annyi lángnyelv, hogy belementem ebbe az áldatlan fogadásba, aminek most iszom is a levét rendesen. Pechemre nagyközönség előtt zajlott a magasztos elmepárbaj, így kibúvóm sem maradt: vagy előállok bármiféle bizonyítékkal az igazam védelmében, és ebben az esetben megnyerem a játszmát, vagy ha veszítek, Lily általi pusztulásra leszek kárhoztatva. Amiről már most sejtem, hogy lassú lesz, kreatív és nagyon fájdalmas.
Éppen ezért, szó sem lehetett róla, hogy egymaga látogasson ki a színhelyre. Ahogy nagy bölcsen ő sem hagyta volna, hogy csak én menjek. Griffes a lány, de nem hülye. Viszont nekem sem meséli be senki, hogy a griffesek nem hamisítanának bizonyítékot. A fenét nem!
Az persze már más kérdés, hogy úgyse engedtem volna ki egyedül. De sokkal kényelmesebb eljátszani mellette a hattyú halálát, mint ezt beismerni neki. Barátok vagyunk mi elméletben, csak éppen sohasem mondjuk ki. Minek is? A barátságot nem boncolgatni kell, az vagy létezik, vagy nem. És olyan amilyen. Aki találni akar, az előbb-utóbb úgyis talál hibát bárhol bárkiben.
- Eldöntöd még ma, hogy „melyik irányban vagyunk a legkevésbé feltűnőek”, vagy térjek be addig egy sörre a Szárnyas Vadkanba? – segédkezek nagylelkűen a döntésben. A főzetünk ugyanis nem szól örökké. Oké, hogy a kastélyban állomásozó aurorok képében kijutottunk a birtokról, de visszasétálni igencsak nehézkes lenne a bioálarcaink nélkül.
- Ismered a mondást. Jó táraságban csak úgy repül az idő. Nos, valamit nagyon jól csinálhatunk, mert nekünk már csak néhány óránk maradt – dalolászom szkeptikusan, és előhúzom a zsebemből a zsebórámat. Most mi van? Nem csak egy Malfoynak lehetnek menő kacatjai.

Megjegyzés 1: köszönet Rodnak az akaratlan ötletmorzsáért
Megjegyzés 2: Lily, te döntesz, hogy melyik álláspontot képviseled. már ha így megfelel