Ha a ravaszságról valaki egyszer szobrot akarna készíteni, ő biztosan szívesen állna modellt. De szobor nélkül is szívesen veszi, ha elismerik az erényeit, hiúságban és önbecsülésben sosem szenvedett hiányt. Na de, azok közé tartozik, akiknek a fenyegetéseit azért nem célszerű üres fecsegésnek titulálni, már ha nem akar az ember ébredés utáni tályogos keléseket a heréire, vagy éppen néhány plusz mellbimbót az arca közepére.
Már első ránézésre is abszolút különc kis zseni attitűd. A bosszantóan unott tekintetű, sötétebb pillantású fajtából. Ráadásul komolyabban is veszi magát az átlagnál. Eltökélt, szorgalmas, határozott, pontosan tisztában van a céljaival, és azzal is, hogyan érheti el őket. Mégsem számít különösebben merevnek, hajlandó kockáztatni, még a rizikósabb vállalkozásokat is hajlamos bevállalni. Izgulni nagyon ritkán láthatod, bár idegesíteni annál sikeresebben – és élvezetesebben – lehet. Erre csak rásegít türelmetlensége is.
Általában egy kis nyakon csíphető arrogáns fölénnyel beszél, választékos stílusban – már, ha a tartalom vagy az éppen esedékes hangulata nem írja felül a formát. Szereti találóan és pontosan kifejezi magát. Legtöbbször egy könyvvel a kezében találkozhatsz vele, időjárástól függetlenül imád az udvaron, a tó környékén olvasgatni.
Ami a képességeit illeti, tehetséges varázsló, okos, intelligens és gyors észjárású, ő maga is hozott létre varázsigéket – még a roxfortos évei alatt. A bájitalok mesterének tartják, ha valakinek szüksége van valamire, fű alatt gyakorta elad bárkinek bármit. Még a házán kívülieknek is, már ha megfelelő „árat” kap érte, az üzlet az üzlet alapon. Titokban egyre inkább érdeklődik a fekete mágia iránt, ám erről nagyon kevesen tudnak. Valamennyire a gyógyításhoz is konyít, patrónusa denevér formát ölt. Ezenfelül kezdő okklumentor és legilimentor, számodra az utóbbi lehet mókásabb avagy veszélyesebb, ha a közvetlen közelében valaki nagyon erősen koncentrál valamire, momentán nem tudja kiblokkolni a fejéből.
Ám egyáltalán nem csupán a tanulmányaival és képességei fejlesztésével foglalkozik, a nem létező szabadidejében gyakran vesz részt bulikon, közös iszogatásokon. A legjobb barátja az alkohol, de ezen kívül azért akadnak mások is, akikkel jóban van. Sokan kedvelik fekete humora, csípős megjegyzései miatt, de talán ugyanennyien utálják is emiatt – ez utóbbiról nem vezet statisztikát. Imád idegesíteni másokat.
A külvilágnak mutatott flegma, egoista arca mögött azonban egészen emberi jellem, nem számít kegyetlennek, olykor neki is van bűntudata, és képes a mély érzésekre, de idáig nagyon nehéz nála eljutni. Kevesen ismerik igazán, és talán az is csak illúzió, hogy ezt hiszik magukról.
Külseje nem elhanyagolt, de nem is viszi túlzásba a piperélést, lévén minden formában utálja a felszínességet. Számára a tartalom fontosabb, mint a forma, de ettől persze ő is szereti élvezni a szebbik nem nyújtotta előnyöket. Gondolkodása kissé funkcionalista, nem szereti szem elől téveszteni a lényeget.
Középmagasnak számít, nem pazarol felesleges órákat sportra és változatos testedzésekre, és nem is méricskéli magát órákig a tükör előtt, teste inkább szálkás, mint kifejezetten izmos, de ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolná a fizikumát. Sokkal erősebb, mint elsőre gondolná az ember. Szeme fekete, sötét színű haja többnyire zabolátlan, dús fürtökben változtatja alakját a fején, öltözete laza, a hanyagul elegáns és a művészi között lavírozik, szájából olykor – ha nem látják – cigaretta lóg, bár nem hangoztatja a sok aranyvérű barátja között, azért maradt néhány mugli szokása.
Különösebb nehézség nélkül bejutott, valóban nem találkozott senkivel. A fiúk hálókörletében azonban már gondolkodóba esett. Melyik lehet a gyanútlan áldozat ágya? Az árulkodó mardekáros teásbögrék ugyanis mindkét párkányon ott feszítettek.
Lázasan töprengett, kezeit tördelve nézett körül a kicsi szobában terhelő bizonyítékok után kutatva.
Lássuk csak, jobb oldali ágy: halomba dobált, gyűrött, szanaszét heverő könyvek, szakadt pergamendarabok, sietve megkezdett uborkás szendvics, félig meddig lefedve egy kallódó, erősen sárgálló zoknival.
Pat hátrált egy lépést. Erre a látványra még őt is elkapta az undor, pedig igencsak dicséretre méltó tűrőképességgel rendelkezett e téren. Önmagát is gond nélkül képes volt elviselni idestova 17 éve.
- Kizárt, hogy ez az ő ágya – konstatálta fintorogva. – Perselus menthetetlenül rendmániás, és előbb fojtaná magát gennyező mandragóraszirupba, mint hogy ilyen szinten terrorizálja hőn szeretett könyveit.
Bal oldali ágy: egy kopottas könyv, hanyagul ledobott talár, felgyűrt takaró. Mindez elég volt hozzá, hogy Pat felcsillanó szemmel közelebb lépjen. Kezébe fogta a vaskos kötetet, és rámeredt a borítójára:
Fűfélék frakcionált felhasználása. - Bingó! Ebbe már mindenki más belefulladt volna – csóválta meg a fejét, majd visszadobta a jobb napokat is látott olvasmányt, és unottan végignézett az ágyon.
Kíváncsiságát rögtön felizgatta a látványosan felforgatott ágynemű. Kaján tekintettel húzta félre a lustán mozduló paplant, és tekintete megakadt egy falatnyi, csipkés szegélyű, a rojtos lepedőn heverő valamin. Gondolkodás nélkül kézbe vette a tűzpiros fehérneműt, majd átszellemült tekintettel az arcához emelte, és mélyet szippantott.
- Mmm… Persiboy, te kis huncut. Ebédszünetben ungabungázni, ki hitte volna? Ha Sirius ezt megtudja… huhúú…
Egészen büszke volt éleselméjűségére, és pár percnyi élvezkedés után a zsebébe gyömöszölte a piros szuvenírt.
- Jó lesz bizonyítéknak. Sirius úgysem fogja elhinni... - nyugtatta meg gyorsan lelkiismeretét, majd elvégezte küldetését – a kis tasak tartalmát beleszórta a bögrébe –, és végre készen állt a távozásra.
- Mit nem fog elhinni Black? – kérdezte egy nem túl barátságos hang valahonnan a háta mögül.
Pat megpördült a tengelye körül, és menten megmerevedett, mikor látómezejébe beúszott egy fekete hajú, fagyos tekintetű, sötét kreatúra. Néhány pillanatra megszűnt lélegezni. A következő percben szinte egyszerre rántották elő a pálcájukat, csak hogy Piton elégedetten süllyeszthesse vissza mindkettőt a sajátjába.
- Beszélj, különben nagy bajba kerülsz, azt most garantálom – villant meg a szeme szuggesztíven. - Mit keresel a szobámban? Blackék küldtek? – vonta fel a szemöldökét vészjóslóan.
- Nem! – nyüszítette gyorsan Patterson, és idegesen markolászni kezdte a talárja szélét. Piton szemei résnyire szűkültek.
- Ki vele, mit terveztek ellenem?
- Ó, semmit, semmit! Hidd el, één csak… egy könyvet akartam kölcsönkérni tőled! – cincogta a vádlott, hevesen bólogatva hozzá. Perselus csak egy unott fintorral jutalmazta a próbálkozást.
- Nagyon kérlek, ne nézz hülyének, bőven elég, ha kettőnk közül te eleve az vagy. – Majd egy precíz lökéssel berúgta maga mögött az ajtót.
Halk kattanás.
- Akkor lássuk, melyik vallatószert alkalmazzam rajtad? – kezdett kotorászni talárja zsebében. – Lásd, milyen lovagias vagyok, választhatsz: fájjon is vagy csak szimpla Veritaserumot szeretnél? Utóbbi esetben rendkívül tanulságos beszélgetésre invitálnálak, diskurálhatnánk többek között a drágalátos barátaidról is – húzta a száját sokat sejtető mosolyra.
- Csak beszélgetünk? – hökkent meg a fiú. – Nem fogsz megkínozni vagy fellógatni valahová?
- Úgy van – magyarázta csillanó szemmel Piton. Finoman ízlelgette a tényt, hogy néhány perc múlva bármit megtudhat Blackékről és a griffendélesekről, amit csak akar.
- Veri… veri micsoda? – próbált visszaemlékezni a módszer nevére Pat.
- Merlinre, hová tették Blackék a nem létező eszüket, mikor egy ilyen degenerált idiótát küldtek hozzám? – forgatta meg a szemeit Perselus. – A Veritaserum egy speciális oldat, melynek néhány cseppjétől rendeltetésszerűen megered az áldozat nyelve, bármit is kérdezzenek tőle. Ha a főzet interakcióba lép az agyaddal, azt is elárulod, mivel töltötted meg utoljára az alsógatyádat. Elég világos voltam?
Pat nyelt egyet.
- Bár nyugodt lehetsz, ez a legkevésbé sem érdekel – fintorgott teljes őszinteséggel Pers.
Ennek ellenére úgy tűnt, Patterson végre kezdte felfogni a veszélyhelyzetet. Az
áldozat szó túlságosan is ijesztően hathatott labilis idegrendszerére.
- Nem… nem egyezhetnénk meg inkább? – dadogta. – Én megígérem, hogy senkinek sem szólok a
titkodról, te pedig cserébe sértetlenül – mindenféle veri-izé nélkül – kiengedsz innen. Rendben? – ajánlotta reménykedve.
- Miféle titkomról? – lepődött meg a másik, s a bal szemöldöke ismét a magasba futott.
- Arról, amit a személyes holmid között rejtegetsz – sütötte le a szemét zavarában Pat, keze automatikusan a zsebe felé siklott.
Piton elgondolkodva meredt rá.
- Szóval kiszivárgott az információ – méregette gyanúsan a fiút, majd gondolkodás közben túrára indult a szobában. – De ugyan mit érsz vele, ha nincs bizonyítékod?
- Éppenséggel az is van – tördelte a kezét izgalmában Pat. Piton futólépésben közelítette meg a szekrényt, sietve feltúrta, de a keresett borítékot nem találta meg. Elképedten meredt maga elé.
- Ez esetben tévedtem, lehet, mégis pislákol benned az értelem egy utolsó, alig kivehető, halvány kis szikrája.
Patterson a váratlan elismerés hatására büszkén kihúzta magát, és a tőle telhető legnagyobb ünnepélyességgel kijelentette.
- Igen. És ha most nem engedsz el, első dolgom lesz beszámolni róla mindenkinek.
- Na, nem kell úgy elhamarkodni – emelte fel a kezét mintegy időt kérve Perselus.
Összevonta a szemöldökét, és az esélyeit latolgatta. Nyilvánvalóan mérföldekkel intelligensebb és ravaszabb volt a másiknál, aki viszont a túlélési ösztönétől hajtva, úgy tűnt, olykor-olykor még önmagát is hajlamos volt túlszárnyalni. Óvatosnak kell lennie, sajnálatos módon olyan titok jutott a tudomására, ami még véletlenül sem kerülhetett napvilágra.
Másrészről pedig ott volt a Veritaserum lehetősége is. Úgy érezte, világrengető vétek lenne elszalasztania ezt a sanszot.
- Mit szólnál hozzá, ha egy ital mellett szépen, nyugodtan megbeszélnénk a dolgot?
Véletlenül pont van egy üveg Lángnyelv-whiskym, hasonlóan különleges alkalmakra tartogattam...
- És mégis kivel történt a dolog? Csak úgy kíváncsiságból…
- Azt akarod tudni, hogy ki vesz még részt a találkozón? – kérdezte kissé csodálkozva Perselus, és kelletlenül elhúzta a száját.
- Hát igen… így is mondhatjuk.
- Kizárólag házon belül választunk, ez nálunk erkölcsi kérdés, de a pontos névsort ugye megérted, hogy nem szívesen tenném közzé.
Pat árnyalatnyit azért beleszédült, míg végiggondolta, vajon mit is takarhat a névsor jelentése. – Mindig is mondtam, hogy a Mardekárnak furcsa szokásai vannak – nevetett fel zavartan. – És sűrűn veszel részt efféle titkos találkákon?
- De kíváncsi kedvedben vagy ma, Patterson. Ez az első ilyen összejövetelem.
- Ó, tehát még szűz voltál – vigyorgott a másik.
- Nos, egy kis fantáziával így is mondhatjuk – húzta össze a szemeit Piton. – Bár ezzel ismét megleptél.
- Mivel?
- Hagyjuk…
- Akkor rátérhetnénk végre az alkura? Vagy tartogatsz még számomra hasonlóan izgalmas kérdéseket? – vetette fel az ötletet Perselus nagyon rosszul leplezve türelmetlenségét.
- Nos, akkor halljuk az egyezséget – helyeselt Pat is csalódottan. Bizonyára belátta, hogy több szaftos információt már aligha tud kihúzni a másikból. De sebaj, a havi pletykaadag már így is bőven megvolt, sőőt…
- Hajlandó vagy visszaadni a bizonyítékot?
- Ami azt illeti, inkább megtartanám. Biztos, ami biztos.
- Nem csak erről van szó – grimaszolt mérgesen a mardekáros. - A délután folyamán szükségem lenne rá.
Pat úgy elképedt, hogy majdnem leesett a székről.
- Mégis mihez? – bukott ki belőle ösztönösen a kérdés.
- Ez a találkozó alapfeltétele - szűrte Piton a fogai között. Ha a tekintettel ölni lehetne, a srác már többszörösen halott lenne.
- Vagy úgy – vigyorodott el ismét Pat. – Akkor kénytelen leszel magyarázkodni.
Perselusnak ökölbe szorult a keze. Várj csak, te nyomorult…
- Rendben van, ez esetben életed végéig megtartod a titkomat, valamint biztos helyre rejted a bizonyítékot, és soha senkinek nem szólsz róla egy szót sem, mintha meg sem történt volna, akár csak ez a beszélgetés. Cserébe én – bár lelepleztelek, és módomban állna méltó elégtételt venni a betörésért és a lopásért is – futni hagylak, teljesen sértetlenül, és később sem torlom meg a rajtam ejtett sérelmeket. Természetesen letesszük az Esküt. Jó lesz így?
Patterson látványosan emésztette a hallottakat, míg végül elnyikkantott egy bizonytalan igent.
- Helyes. Akkor koccintsunk a megállapodásra – emelte magasba a poharát Pers.
- A megállapodásra – nyugtázta erőltetett mosollyal a vendége.
Egy hajtással lenyomták az italt, majd hangos koppanással csapták le a poharat.
- Na, akkor tudjuk le gyorsan azt az esküt, és már itt sem vagyok.
A mardekáros azonban csak ült, és szótlanul meredt előre. Pat ficergett egyet, majd újra próbálkozott.
- Kösz a whiskyt, de lassan indulnék, úgyhogy…
- Ugyan, hová sietsz ennyire? – kérdezte átható tekintettel Perselus. – Hát nem élvezed a társaságomat?
- Egyáltalán nem – felelte Pat gondolkodás nélkül.
- Nyugodt lehetsz, én még kevésbé kultiválom a veled töltött időt. Kivéve talán a most következőt. Azért tegyünk még egy próbát. Lássuk csak, mi az, amiről normál esetben nem beszélnél... – töprengett félhangosan. – Mikor állt fel utoljára?
- Tegnap délután gyógynövénytanon, amikor Bi...
- Ne folytasd! - szólt közbe halálsápadtan Perselus. – Belátom, felelőtlen kérdés volt.
- Nem kéne ezeket mondanom! - sápítozott Pat, és egyre idegesebben markolta a szék karfáját. – Te becsaptál! Mégiscsak beadtad valahogy azt az izét!
- Be ám – küldött felé Perselus egy lesújtó pillantást. - De úgy vélem, túl sokat pazaroltam rád, egy sima teában se vetted volna észre.
- Ha kijutok innen, biztosra veheted, hogy mindenkinek kitálalok!
- Ugyan, kérlek. Nem unalmas állandóan ezt szajkózni? Nem mondom, nagyfokú meglepettségre ad okot, hogy képes voltál egy ilyen jelentős bizonyítékot megszerezni, de attól még ne is reméld, hogy túljárhatsz az eszemen. Egyszerűen képtelen vagy rá, nincs mit tenni, Darwin is megmondta: evolúciós konzekvencia. Az esküt pedig a beszélgetésünk után is le fogjuk tenni, feltéve, ha még mindig sértetlenül kívánsz távozni ebből a szobából. Remélem elég érthető voltam.
- Igen – morogta fogcsikorgatva a fiú.
- A szérum három órán belül elveszti hatását. Tehát lazíts, és helyezkedj el kényelmesen, van elég időnk – dőlt hátra elégedetten bájitalmesterünk, és elgondolkodva sorba szedte, mikre is kíváncsi pontosan. Összeszedett, részletekbe nyúló vallatást akart.
- Severus! A ménkű essen beléd, SEVERUS! Nyisd már ki! – hangzott egy ingerült hang, és mellé a mennydörgésszerű dörömbölés odakintről.
- Megyek már! NE üvölts! – Azzal egy suhintással kinyitotta az ajtót. Meglepetésére egy nagyon ideges Rosier állt az ajtóban, és ő is rontott be a szobába.
- Minek a fészkes fenének zárkózol be nappal a hálóba ráadásul tökéletesen egyedül?! – torpant meg egy íves kanyar után befordulva. – Ez meg ki? – tette hozzá valamivel halkabban.
- Pat Patterson – hangzott a pontos válasz a székről.
- Aha. Üdv nálunk – pislogott kissé összezavarodva a srác. – És mégis mit keresel itt?
- Én semmit. És te?
- Igazán? – folytatta csevegő hangon Rosier. – Én itt lakom. – Piton megdörzsölte a homlokát.
- És jó itt lakni? – lóbálta a lábát barátságosan Patterson.
- Mennyei. Amúgy, te mardekáros vagy?
- Nem.
- Vannak mardekáros barátaid?
- Nem.
- És szeretnél egyet?
- Nem.
- Oké, feladom. Pers, mit a frászt keres ez itt ilyenkor, és mért zárkóztál be vele? Csak nem megint rád jött a…
- Nem, nem és még egyszer NEM! – jött ki a sodrából időközben Piton is. – Befognád legalább egy pillanatra, hogy szóhoz jussak végre, és felvilágosítsalak a jelenlegi helyzetről?
- … kangörcs.
- Tessék?
- Semmi. Hallgatlak.
- Van egy kis problémánk.
- Igazán? Mi az?
- Az új barátod.
- Hogy ki?
- Ő – bökött Pers Patterson felé a fejével.
- Mi van vele? – értetlenkedett tovább Rosier.
- Fogalmam sincs, honnan tudott róla, hogy jutott be, és hogy találta meg, de megszerezte a meghívólevelemet a délutáni mardekáros gyűlésre.
- Ó – adott hangot meglepettségének Ros. – Az kellemetlen. És nem adja vissza?
- Nem. Épp most készültem letetetni vele az Esküt, hogy titokban tartja, ha büntetlenül elengedem.
- Az addig oké, de meghívó nélkül, hogy akarsz eljönni?
- Majd kitalálok valamit. Potter információim szerint fokozottan elnéző az újoncokkal.
- Túlságosan jól informált vagy – mosolygott a másik. – De sosem eléggé.
- Azaz?
- Van egy rossz hírem: előbbre hozták a gyűlést, tíz perc múlva kezdődik. Azaz… onnantól tíz perc mikor elindultam. Tehát maradt… - töprengett az óráját vizsgálva.
- És csak most mondod?! – tajtékzott Pers. – Merlinre! Idiótákkal vagyok körülvéve...
- … három percünk.
- Akkor nyomás!
- Nagyszerű, és vele mi lesz? – mutatott a székben üldögélő vendégre. Piton az ajkába harapott. - Javaslom, ha már úgyis itt van, kérjük vissza tőle a borítékot. Milyen ötlet?
- Csak tessék…
- Helló! Megint én vagyok – fordult Pathez Rosier. – Remélem, kényelmes nálunk, de akadt egy kis gondunk, tudnál segíteni?
- Esetleg.
- Nálad van Perselus barátom meghívója?
- Nincs.
- Nincs? Hát az meg hogy lehet? Pers, ez azt mondja, nincs nála.
- Hallottam, és ez esetben gondban vagyunk.
- Mi van, ha hazudik?
- Nem hazudik, Veritaserumot itattam vele – ráncolta a homlokát a bájitalmester.
- Ó. Az más.
- De akkor hova a búbánatos manóba tetted a levelemet?! – fordult most már Piton is Pattersonhoz.
- Sehova – hangzott az egyértelmű válasz.
- Rendben van, máshogy kérdezem, hol van most az a levél?
- Nem tudom.
- Hát ilyen nincs. Mit csinálok rosszul?! – vörösödött Pers feje a dühtől.
- Lehet, nem tette közvetlenül sehova, hanem varázslattal juttatta el, és könnyen meg lehet az is, hogy halvány fogalma sincs, jelen pillanatban hol tartózkodik az a papír. Nagyon elmés a srác. Egyre jobban tetszik – lelkendezett Rosier. – Javaslok egy Invitót.
- És mit mondjak? Invito meghívó? – forgatta a szemeit Perselus.
- Nem feltétlenül. Mondjuk Invito Perselus Piton október tizenötödikére szóló mardekáros gyűlésre invitáló szupertitkos meghívója, borítékkal együtt – hadarta (és egyúttal etimologizálta a varázsigét is).
Semmi.
- Rendben, ez nem jött be, de legalább tudjuk, hogy tényleg ellopták, nem csak láthatatlanná tették – érvelt Rosier. – A srácot pedig kénytelenek leszünk magunkkal vinni – pillantott Patterson felé.
- Megőrültél? Egy griffendélest?
- Úgyis tud mindenről, továbbá az Esküt úgyis leteszitek. De nem most, mert nincs rá időnk – nézett ismét az órájára. - Vagy akár itt is hagyhatod, ha úgy véled, az a biztonságosabb…
Severus megrendülten bámulta a széken gubbasztó, megnyúlt képű fiút. Valamiért egy patkányra emlékeztette.
- De nehogy elhamarkodd a döntést – szúrta be Rosier csevegő hangon.
Megjegyzés: Elnézést a hosszáért, és a komolytalan stílusért, de annyira kedvem támadt egy ilyenhez. ^^
Kezdőlap 
Szomb. Márc. 26, 2016 10:07 pm by 
